Minden napi programunk az, hogy délután körbejárjuk a kis színpadokat, gyerekestül, zenét hallgatunk, Bodza táncol, ilyesmi. Általában van két este, amikor egyedül, vagy Noémivel közösen bemegyünk a városba, zenét hallgani, sörözni, jól érezni. A mai nap az egyedül menős lett volna. És hogy miért csak lett volna:
Szalóki Ágit és Harcsa Veronikát szerettem volna hallgatni, a blup színpad volt a cél. Bodza megfürdetve, körbepuszilva, és nekilódultam. Két literes Borsoditt táraztam be a táskámba, mondván, hogy sörözni kell. Az eső lába lógott.
Mire beértem – tíz perc nyugodt séta – csöpörgött. Hallgattam egy kis Szalóki Ágit, és eldöntöttem, hogy nemmaradok, mert szarráázás lesz ebből. Az emberek már megindultak a létező összes vendéglátóipari egység bejáratához, én meg még körbejártam a kis színpadokat, lesz, ami lesz. Mindenhol üres nézőtér, és zenekar nélküliség, vagy éppen hangolás fogadott, tehát eldöntöttem, hogy haza. Gondoltam, a temetőn keresztül jövök, gyorsabb. Nem lett az. A kórház előtti buszmegállóban állttam egy fél literes Borsodinyi szünetet, mivel elkezdett szakadni az eső. Mire legurítottam az egy sörnyi adagot, alábbhagyott. Elindultam hát. Fél perc múlva múlva megbántam. Mire megtettem atemető bejáratáig az uttat, a seggvájatomba folyt a víz az ingemből, a szandálomban stabil vízfelszín alakult ki, olyan érzés volt, mint a tényleges vizenjárás lehet. Próbáltam hívni Noémit, hogy engedje teli a kádat forró vízzel, de mivel Bodza éppen “Nem akarot alunni!” sorozatokat eresztett a világba, ez nem lett sikeres.
Szóval szarráázva megérkeztem, kis feleségem hozta a törölközőt, haj megtöröl, pálinka kitölt, mert hideg volt, mint a kurva anyja, és leültünk beszélgetni. Annyira szakítottuk meg, hogy beleraktam magam az utólag kifolyatott forró vízbe, meg ez a poszt, és folytatása következik.
Ebből is látszik, hogy az Utcazene fesztivál még nagy esőben, koncertek nélkül is tud az embernek fasza estét kerekíteni. Mert ez az. Hiába a szarráázás, és a nemzene hallgatás.
Röviden ennyit a harmadik napról.
