Archive for the 'tévé' Category

A kedvenc Bob Dylan számom a televízióban

Először csak karaokeeztak, akkor énekeltem, de amikor ennek kezdtek neki, akkor elállt a szavam! A múltkori Björk aláfestés után szerintem senki nem várt ilyet, én sem. De baromira kitalálták, ami miatt bele is töltöttem az internetbe, hogy idetehessem, meg elmondhassam, hogy ez a kedvenc Bob Dylan számom (függetlenül attól, hogy ebben a rollingsztónsz játsza), itt meg ráadásul öldökölnek is rá, és a jófiúk túlélik!

Boom De Ya Da

Azt hiszem, még nem volt sosem itt semmiféle reklámmal kapcsolatos dolog, most mégis lesz. A dolog apropója a következő:

“rendszeres” Miami Ink néző vagyok, magyarán amikor tudom, odaülök a tévé elé este hétkor egy órára. Reklámokat általában nem nézünk, mivel amióta “apa kezdődik” tévénk van, mindig később kezdünk neki mindennek, vagy felvesszük, így a reklámok egy forward gombbal vannak kiiktatva az életünkből. De pár nappal ezelőtt felfigyeltem valamire. Két szkafanderes pasas az űrből nézi a Földet, aztán mindenféle nációk éneklik bele a világba, hogy ők mit szeretnek, és keltik a hangulatot. Mert abból irdatlan sok van ebben az egy percben. Aki nem hiszi, nézze meg.

A youtubeos oldalra ellátogatva jött az, ami az egészből valami baromi jó dolgot csinál. Közösségi bumdijádát. Márpedig azért, mert mindenki megteheti, hogy rögzíti a saját videóját, és szépen fellöki a youtubera, ahol már most is elég sok saját készítésű örömvideót találni. Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki belőle. Valamiért úgy érzem, hogy megéri majd időnként visszalátogatni. Mert talán jobb videókat találunk majd, mint a kokakóla reklám.

Megnéztem a tereskovát

ki kéne... Ha valakit zavar, előre szólok, hogy kibaszottul vulgáris leszek! (És most kajánul vigyorgok!)Ma jutottam el odáig a nagy wordpress tréning után, hogy a rohadtul nagy hacacáréval beharangozott nagykriszta showder szereplést vágatlanul megnézzem.

És én ezt az egészet kurvára nem értem. Most ez vagy a nagykrisztának volt jó, vagy a fábrynak, de szerintem neki kurvára nem kell.

És mondjuk a nagykrisztának se, mert minek. De az ertéel az ertéel. Ennyit erről akkor.

próba…

…szerencse

Continue reading ‘próba…’

van válsz

…lesz

Continue reading ‘van válsz’

juteszembe

nemvan

Continue reading ‘juteszembe’

MiTuHáz

egyszercsak

Continue reading ‘MiTuHáz’

szombat

süssd meg…

Continue reading ‘szombat’

minden

nézni, nézni, nézni

Continue reading ‘minden’

27

magyar hangja: Mácsai Pál

Continue reading ’27′