Archive for the 'podcast' Category

Page 2 of 6

podcast #48: Kafkaz – Somogyi Láma

Következő podkesztünkben Kardos Horváth János magánprojektjének egyik szerintem legjobb dalát tesszük közzé. Tessék meghallgatni, nagyon jó!

podcast #47: Ámen – Gyere ki!

A neurotic miatt egyszer ennek is el kellett jönnie, mert ugye mindenféle vallásos tartalommal töltött zene következik alant. De ez még a régi Pajor Tamás! Szóval akkor Móricz Zsigmond körtér jelenet a Rocktérítő című filmből.

Podcast #46: KFT – Eszter a meztelen nő

Hónapok óta akartam ezt, mert szeretem nagyon. A dolog apropója az, hogy a Die Fantastischen Vier podkesztben megemlített Mészáros Miklós tanár úrtól tudtam megszerezni minden KFT albumot a 90-es évek közepén. R.E.M.-et, meg Oasist adtam cserébe, faszán megboltoltunk mindent. Olyan tanárt kell elképzelni, aki hat évvel idősebb az embernél, tehát akkor frissen végzett szegedi egyetemistaként tanított németet a 3.c osztályban. Egy szintén fiatal hölgy volt az osztályfőnökünk (ő Pécsen végzett), és azon agyaltak páran, hogy mi lenne, ha Miki, meg Ági, de Miki megnősült, és almás.

Azt hiszem, hogy a banketten ezt meg is kérdeztem tőle, válaszolt is rá, de azt most nem írom ide, mert korrekt gyerek vagyok. De Áginak lett volna jó, ha jól emlékszem. Mert akkor még nem volt házas.

Szóval Mészáros Miklós tanár úr miatt toljuk a mai podkesztet, remélem hallgatja, és örül neki!

Podcast #45: Die Fantastischen Vier – Picknicker (unplugged)

Vannak itt podkesztek, amikből kiderül, hogy szeretem a francia, meg mindenféle más zenéket. Ma egy kedvenc német reppzenekar 2000-ben rögzített ánplágd koncerjéből tolunk egy számot, de csak azért, mert ebből sem értek szinte semmit. Ezek szerint teljesen hiába voltak Mészáros Miklós tanár úr német nyelv oktatására irányuló próbálkozásai a bajai III. Béla Gimnáziumban, valamikor 1995-96 tájékán. De ez mostmár tök mindegy.

És talán másodszor lesz olyan, hogy küldöm is valakinek/valakiknek ezt az egész podkesztesdit, mégpedig a két Németországba szakadt hazánk fiának, név szerint endremnek és riveranak, csak azért, hogy gyakorolják a nyelvet.

podcast #44: Dub FX – Love Someone

  1. Tegnap gondolkodtam pont az erkélyen, hogy eléggé be vagyok szűkülve zeneileg, régóta nem hallgatok semmi olyat, ami nekem új.
  2. Mazsola posztolt ma egy videót, amiről nekem Booby McFerrin jutott eszembe.
  3. Tapir erre azt mondta, hogy ha már száj, akkor Dub FX odabasz. És mutatott valamit.

Kerestem, kutattam, találtam két albumot. Nem akarok semmit mondani, megmutatom tapir videóját, aztán podkesztelem a számot. A lényeg, hogy nagyon jó, és nézzétek, hogy készül! Beszartok! :D

Közben észrevettem, hogy a videót csak a youtubeon lehet, IDE klikkelve megnézhetitek!

Podcast #43: Tori Amos – Pretty Good Year

Akkor ezzel, mindenkinek!

Podcast #42: Tori Amos – Lovesong (The Cure cover)

Említettem már egyes platformokon, hogy napok óta Tori Amos-t hallgatok, mégpedig feldolgozásokat, egy szál zongorával. Mivel ezek a zenék kurva jók, ezért titeket sem hagyhatlak ki belőle, szóval szóljon az egyik kedvenc kjúr számom az egyik kedvenc, zongorával énekelő énekesnőmtől.

podcast #41: PUF- Eperszezon at MR 8-as stúdió

Mindenféle sallang nélkül, mert ez egyszerűen kurvajó! Direkt nektek vágtam szét, szóval lehet hallgatni ezerrel. Váljék egészségetekre. Bónuszként ITT AZ EGÉSZ, ha valakinek kell, zúzhatja lefelé, mert rögzítek bizonyos rádióadásokat. :D

podcast #40: DSP-Phat-Finuccsi – Lakótelep

Sosem volt még itt ilyesmi podkeszt, most lesz, mert ez nagyon nagy kedvenc. Igaz eddig egyszer fél évet laktam lakótelepen, azt is Pécsen (előkelőeknek Pécsett), albérletben, az egyetemmel szemben, a sörgyár mellett, a TV-s házak közül az elsőben.

podcast #39: Jazzékiel – Sirató

Semmiféle apropója nincs most ennek. Új Jazzékiel album van, beízelítem nektek az első dalt, mert ha valaki meghallgatja, akkor majd kedvet kap az egészhez. Ez biztos.

Szóval tessék gombonnyomni itt alul, aztán pedig dönteni, hogy kell-e, avagy sem.