3:27, Nyíregyháza, Széchenyi utca 19, 207-es iroda, lassan 24 órája fent.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=4gjsdwidKnc[/youtube]
Ha hazamegyek, aludni fogok, az hétszentség!
Archive for the 'munka' Category
Háttal nem kezdünk, de hát újra eljött az ideje, hogy elővegyem szeretett abakusz és péjpál accomat, és belevágjak újabb projektembe.
A dolog lényege egyszerű, mint a faék. A pluszmunkás poszt kapcsán itt is, és a plörkpajtások között is felmerült egy kérdés. Miért nem kezdek el valamilyen szinten pénzért fényképezni. Ez mind szép és jó, egy baj van vele. Kellene pár cucc.
Az 50 1.8 tökéletesen alkalmas fasza dolgok elkészítésére, a Sigma 24-70 megfelel, a nagylátómmal lenne némi probléma. A filmes gépen tökéletesen jó, de a digit vázon annyira már nem gyerebe. Egy Vivitar 19-35-ről van szó. Sérült is némileg, és nem olyan, amivel mondjuk ovis gyerekekről fasza csoportképet lehetne csinálni.
Ezért kell két alap manuál vaku (20 ropi), egy trigger egy adóval és két vevővel (5 ropi), két vakuállvány, ernyőből mondjuk kettő (nemtudom, hány ropi). Meg egy használt 17-40 f/4L USM (100-140 ropi).
Egy gond van. Mint már említettem, pénz az nincs. Ha azt nézzük, hogy a Gödörben 440 egy korsó ászok, akkor cirka 300 sörmeghívás árából ezek tökéletesen beszerezhetők, és nekikezdhetek az új “vállalkozásomnak”. És itt jön a képbe a fent említett két pénzkunyaráló accom. 300 korsónyi sörmeghívásra várok így virtuálisan. Ha ez összejön, akkor mehetek az oviba, és megkérdezhetem Marika, vagy Valika nénit, hogy mehet-e a projekt. És szépen végigbattyoghatok az összes óvodán, bölcsődén, érdeklődni, fényképezni, iskolákban osztályfényképeket csinálni, mittudomén.
A két ikont kiteszem az oldalsávba, minden este összesítem a befolyt összeget, nyomon lehet majd követni, hogy mennyi sör csordogált bele a most még üres hordóba. Szóval jobb oldalon a cuccok kint, várom a meghívásokat.
És ha ebből valami is összejön, akkor az első fotózásból befolyó zsét elisszuk, kedves gyerekek, mindenki kap egy sört, habár gyanítom, hogy akkor már nem 440 lesz korsója.
Igen, le vagyok törve
Ne mondd, hogy túl sötéten festem
Ez tényleg szánalmas státusz:
Egy vaktöltényes szupergyilkos PestenURH – Bétaville
Akkor bele egyből a közepébe! A cím a poszt lényege. Pluszmunkát kell keresnem, mivel nincs. Pénzre pedig szükségünk van, mivel egy állami szektorban dolgozó fiatal házaspárnak gyerekkel, lakáshitellel, ilyesmivel nem fenékig tejfel az élet, mint azt tudjuk.
Nem kezdek el panaszkodni, mert minek, csak baszottul le vagyok törve, és éppen ötletem sincs semmiféle szinten, hogy mit kellene maszekban dolgozni. Mert a fizetés kevés. Nézzük, mihez értek.
- építőmérnök lennék, tervezni mondjuk azt, hogy tudok, aláírni nem
- baromira kenem-vágom az EU-s és az itthoni projektek világát, csináltam már egy rahedlit
- mindenféle internetes hülyeségre van mindenféle ötletem, kérdés, hogy kell-e valakinek
- talán tudok írni is
- tudok betont lapátolni, talicskát tolni, hegeszteni is megtanultam egyszer magamtól, mondjuk két napig nem láttam
- etc.
Ha erre téved valaki, akkor ez egy fasza szál a többi keresés mellett. Jöhetnek mindenféle ötletek, ajánlatok a kommentekben, vagy levélben. A kontakt fül alatt mindent meg lehet tudni.
Nem igazán akarok panaszkodni, hogy mennyi munka van mostanában. Inkább megmutatom.
Egyébként a kép egy autostitch nevezetű programmal készült, 6 darab, mobillal lőtt fotóból összerakva. Tegnap írtam róla egy kis cikket a spottr-en, ha valakit érdekel, olvassa el nyugodttan.
Tamás kollégával beszélgettünk odabent. Éppen azzal foglalatoskodott, hogy a múlt csütörtöki Kraszna árvíz fotóim közül az egyiken leretusálja maga mellől a főmérnököt, amikor is eszembe ötlött, hogy anno mivel ütötték el az emberek azt az időt a melóhelyen, amikor nem dolgoztak.
Valami olyasmire gondolok, aminek egy része még most is megvan, mint például a reggeli kávézás, ilyesmi. Összeülünk mi is sokat odabent, nem ezt mondom, de amikor éppen nincs kedv se dolgozni, se beülni beszélgetni a kollégákkal, akkor ott az internet. Vagy csak maga a számítógép. Ami van. Mindig. Mert olyan nincs, hogy nincs. De ha mégsem jön a jel a dróton, akkor ideges vagy, mint az állat, hogy 2009-re annak idején repülő autókat vizionáltak az emberek, és most még egy kurva internetkapcsolatot sem tudnak stabilan megtartani olyannak, mint amilyennek azt megálmodta az ég.
Azt hiszem, ezzel tökéletesen lefedem azt, amit kérdezni akarok azoktól, akik aktívan dolgoztak kábé 1997-98 előtt. (Mert kábé akkorra datálom a net munkahelyekre való beszivárgását. Ha tévednék, valaki javítson ki.) Olyanok is válaszolhatnak persze, akiknek vannak ötleteik az egésszel kapcsolatban.
És végezetül pedig megmutatom, mire is jutott Tamás ez idő alatt, hogy legyen mit nézni, amíg gondolkodtok:
Előkerültem már pár napja, véget ért a két hetes HEC-RAS tanfolyam, tanultam egy valag dolgot, amit előbb-utóbb valósággá kell váltani. Májusban egy “szakdolgozat” féle cuccot kell leadnom, Tisza modell lesz, azt hiszem, és a leadás után két héttel meg kell védeni a modellből készített tanulmányt. Érdekes játék.
És természetesen van a spottr.hu. Megy ezerrel. Fura volt a két hét, ami alatt nem nagyon volt időm írni, de ezért jó, hogy vagyunk öten, így haladhat előre az oldal. Már látszik, hogy megérte megcsinálni, belerakni egy rakat időt. Ha öten ötletelünk, elképesztő hülyeségek, és jó dolgok sülnek ki belőle. Izgalmas.
Meg megvannak a saját hülyeségeim, ami fényképezés, videó csinálás, film előhívás, mindenféle. Ennek java része a jövőben valószínűleg nem itt lesz, beleintegrálódik a fotós oldalba. Mert a java oda való, és ott meglepő módon olvassák/nézik is, ami meglepett az elején. Mostanra megszoktam. De azok a saját marhaságok, amik a spottr.hu keretei közé nem férnek be, valamint az egyszámos podkesztjeim, és a családdal, meg velem nem fotózás terén történő dolgok továbbra is megtöltik majd a kelemenbandi.hu-t. Ha idő hiányában máshogy nem megy, hát majd így megoldom:
Félretéve a viccet, kölcsönkaptam Dóri állványát, úgyhogy az ilyen hülyeségeken kívül jönnek majd a hosszú záridős képek. Meg vannak még egyéb ötleteim. Csak be kell szerezni pár tekercs fekete-fehér filmet, mivel előhívódott az összes folyadékkal rendelt cucc.
Eltűntem az elmúlt héten, és még a jövő héten is elvezet itthonról az utam, de már családostul. Nagyszülőkhöz, és iskolába. Addig is itt van mindenkinek Bodza, a 20 perccel ezelőtti vacsora közben:
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=3Mp1-vShv9U[/youtube]
Alapvetően az ember örül annak, ha hazamegy. Most is így van ez, de az ok, ami miatt hazamenetel lesz, nem örömteli. Temetésre megyünk, amit az ember mindig szeretne kihagyni, mivel ha nem kell temetésre menned, akkor nem halt meg senki. Ozorára megyünk, keresztül a fél országon, holnap délután. Noémi nagymamáját temetik. Szar ez eléggé.
Én fejben ezt csak háromszor csináltam végig, mivel amikor apai nagypapám meghalt, még csak nyolc éves voltam, az nem olyan. A másik háromról meg nem kell most beszélni. A többi aggódós dologról sem, írtam itt már arról eleget.
Szóval megirányozzuk Ozorát, aztán Baja, Budapest, és valószínűleg Valkó. Táppénzen leszek. Nem azért, mert a jobb térdem két hete kétszer akkora, mint a bal, hanem azért, mert az ember ifjú munkáséveiben igen kevés szabadsággal rendelkez.
Van egy elméletem erre. Úgy szól, hogy ha én hoznék döntéseket a jómunkásemberek szabadságával kapcsolatosan, akkor minden kiadható szabadság az évek múlásával csökkenne. Mivel mikor van az embernek szüksége mocsok sok szabadságra? Amíg “fiatal”, kéremszépen. Ötvennyolc évesen nem akarok én majd hatalmas országtúrákat tenni, hanem örülni fogok annak, hogy nem kell bemennem a vízügyhöz, és mondjuk horgászhatok évente két hetet valahol, vagy mittudomén. Jelen pillanatban van huszonöt napom évente. Ami semmire sem elég. Idén pláne, de ez mindegy.
Alapul vegyük azt, hogy egy hazamenetel minimum két nap szabadság. És akkor pénteken és hétfőn utazunk, egy hétvégét töltünk a szüleimnél. Ezért hetes turnusokat tolunk, de inkább kétheteseket, és országjárást csinálunk olyankor. Mert még van hova menni. De ha már öreg leszek, akkor majd jönnek a gyerekek, nekem meg nem kell majd sehova mennem, maximum a szabadság idején meg kell tennem a hútőszekrény és a kanapé közötti utat.
Szóval ezt az nagy embereknek megfontolás céljából erősen figyelmükbe ajánlom. Mert a sok fiatal nem azért van ám táppénzen. Hanem vagy a kisgyerek/ek miatt, vagy mert pihenni megy, vagy éppen szomorú dolgok történtek vele, és három nap nem elég. És ez nem biztos, hogy így jó.
Ha az ember nekiindul mindenféle keletre lévő szomszédos országokba, akkor ezt teljesen nyugodt szívvel teszi. És teheti is. De csak aadig, amíg nem tér le a járt útról, és nem megy fel a hegyekbe. Esetünkben a Fehér-Tisza forrásáról van szó. (A Fehér-Tiszáról bővebben sehol nem lehet tájékozódni. Most néztem meg a wikipédia Tisza szócikkét, még javítanom is kellett benne. Bázzeg! Összekeverik az emberek a feketét, és a fehéret.)
Naszóval. Ha valaki arra vetemedik, hogy felmegy a Fehér-Tisza forráshoz, akkor az alábbiakkal kell számolnia:
- bérelt UAZ-ok, kábé 16 éves sofőrökkel. 4000 Ft/kopf körül elvisznek (grivnyában), de fogalmuk nincs, merre kell menni.
- a fentiek miatt lefizetett határőr parancsnok, 200 grivnya, plusz egy üveg konyak, és egy nagyon faszán beszélő kolléga, akinek a meggyőző képessége sem semmi. Gondoljunk bele, hogy itthon mi lenne, ha pénzzel, meg piával besétálnánk egy határőr laktnyába.
- a veszetegetett parancsnok által adott határőr “kolléga”, aki ismeri a terepet, de mint alant majd látni fogjuk, ez sem elég.
- kurvára felkészült határvadászok, akik már jártak Afganisztánban, nem úgy, mint mi.
- kurva nagy hegyek, iszonyatosan meredek hegyoldalak.
- vodkavásárlás, még a hegy előtt.
- sörvásárlás, még a hegy előtt.
A fentiek birtokában nekivághat az ember fia egy jó kis rázós útnak. Esetünkben az árvíz eléggé elvitt mindent. Itt elsősorban utakra gondolok, mivel odafent egy árvíz cirka 4-5 óra, viszont az rohadt gyors, és magas víz. Tulajdonképpen elsöpör. Ha szarrárázódtál a mederben UAZ-ozásban, és elfelejtetted a kiskölkök gyilkos és kurvajó vezetési technikáját, nagyon szuper lesz a további cirka egy órás út, mikoris elérsz egy hegygerincet, ahonnan mocsok szép a kilátás, és a forrás sincs már olyan messze.
A kép készítésének helyétől ez kábé 10 perc. De nem lehet minden ilyen egyszerű. Amint odafent látszik, balra van egy kerítés. Na, az az ukrán-román határ. A kocsi pedig egy felszántott sávban áll. Erről azt hiszem, nem kell többet mondanom. A kattintástól számított 10 percen belül, fegyveres, kutyás, félmeztelen, dzsipes, mindenféle emberkék jelentek meg, útlevelet kértek, párat visszaadtak, sokat elvettek, nálam meg nem volt, azzal nem nagyon tudtak mit kezdeni! 
Ezek után elszállítottak bennünket gépjárművestől az 1700 méter körül lévő “őrsükre”. Fasza hely volt. Mi meg rendesen be voltunk szarva. Attila kolléga, aki mindenféle ukrán dolgok elintézője, csak annyit mondott, hogy gyerekek, itt most nem lehet semmit sem csinálni, határt sértettünk, hiába van velünk határőr, ez már a szomszéd megye, itt más a játék. És baszki tényleg, még az egyenruhájuk is más volt. Elkezdődött a telefonálgatás, mindenfelé, mert víz az nincs, ablak nincs, csak nájlon, fűtés ninc
s, semmi, de térerő, az van. Mert mobilon tolták. Cirka két óra múlva elérték a lefizetett parancsnokot, aki mondta, hogy a “magyar barátainkat” azért már ne. De az ukrán sáfőr kollégákkal lehet bármit csinálni. A két srác közül a magas szőkét szépen el is gyepálták, és utunkra engedtek bennünket.
Mentünk, és örültünk eléggé, hogy ennyi idő alatt lerendeződött a játék, senki sem sokallta már a pénzt, meg a konyakot.
A vége az lett, hogy lemásztunk valahogy a rohadt meredek hegyoldalon, nagy neh
ezen megtaláltuk a forrást, ittunk egy vodkát, meg tiszavizet, csináltattunk a határőr sráccal egy csoportképet, aki egész végig hülyének nézett bennünket, miszerint is mi a francnak akarunk mi felmenni oda. Aztán nagy nehezen felblattyogtunk, ez tartott a legtovább.
Este még ittunk két sört, aztán mindenki aludt, ahogy csak tudott, és megfogadta, hogy kurva szép ez az egész, de többet a Fehér-Tisza forrásának a közelébe sem megy. A következő cél a torkolat.
(Az “őrsön” készült fotók az ukrán határőrség határozott tiltásai ellenére készültek. De azért publikálom, mivel én ott sem voltam)
A csütörtök hajnalban kezdődött. Azért, mert neki kellett lódulnunk az fene nagy Ukrajnának. Megmászni hegyeket, inni vodkát és sört. Magyarán “tanulmányút” az árvizes osztálynak.
Ment is minden, mint a karikacsapás, szállás Rahón, gyors bepakolás, indulás tovább. Első nap a Fekete-Tisza forrását irányoztuk meg. Kellett hozzá találni két embert, aki rendelkezik katonai UAZ-okkal, és kellő vezetési tapasztalattal, hogy ne kelljen 30 km-t gyalogolni a forrásig. Meg az is okozott némi problémát, hogy árvíz után voltunk, minden út tényleg járhatatlan. Felmentünk, gyalogoltunk, amennyit kellett, ittunk Tisza vizet, meg egy vodkát, és letudtuk a Fekete-Tisza forrást.
Másnap rántotta a szállás melletti kricsmiben. A képen látszik, hogy miért estünk le majdnem a székről józanon, amikor a néni lehuppantotta elénk a cuccot. És meglepetés volt az is, hogy jár a kaja mellé egy vodka. Mivel rájöttem odaát, hogy nem csak likőrök vannak, amiben van vodka, hanem sima áfonyával ízesített cucc is van, amit jó esetben előtted kevernek, az lett a választás mindig, amikor csak lehetett. Aztán újabb túrába kezdtünk, sofőrökkel, lefizetett határőrökkel, aztán két és fél órás határőr fogsággal fent a semmi közepén, 1600 m-en, végül Fehér-Tisza forrással. Erről bővebben holnap, képekkel, lehet, hogy némi videóval.
És innentől már csak Titelbe kell lejutnom, és a Tisza kipipálva, az elejétől a végéig.
Hozzászólások