A szél szokásos, a nap se remeg, a tél hosszabb, de szerelmesebb. a tavasz rövid, a nyár igyekvő, a fenyőerdő megdöbbentő. a tó közel, a vize csillog, látni benne halat itt-ott, ahogy haladnak árral szembe fölfelé és ott vár a medve. a ház elalszik a hó alatt, etetem a madarakat, a küszöb rézből, a kályha kőből, a tűz melegből, gyapjú prémből. olvasom a Vadon Szavát, Jack London most épp erre járt. ezer kutya köré futna, mondd el megint, mesélj újra. hát az emeleten a hálószobák, prémek, takarók és mohák élnek kint az ablakon, én évek otthagyom. nagy puha ágy, az anyukád ezt szerette, és a ruhát ledobtuk a fotelekbe, úgy szerettünk minden este összebújni, egynek lenni, a külvilágot nem behozni. lestük reggel, hogy hogy lehet ilyen hiteles a kikelet.
Vannak bögrék, teák, kávék, keksz is kell, hogy legyen itt arréb. a polcon konzervek helyett, lekvárok kapnak helyet. a fészert én is építettem, egy barátommal kezdtük ketten, aztán neki dolga lett, és örökre elsietett. hát jó hogy jöttél látogatni, mondd milyen most a városba lakni? mutass egy fényképet, és nevet, és mondd el, mikor született? Hogy anyád hogy van, de hát látod, örül, boldog, régen látott. hiányzol neki, és nekem, ő hiányzik, egyetlenem. volt egy nagy puha ágy az anyukád ezt szerette és a ruhát ledobtuk a fotelekbe úgy szerettünk minden este összebújni, egynek lenni, a külvilágot nem behozni. lestük reggel, hogy hogy lehet ilyen hiteles a kikelet.
Hozzászólások