Ebben a kurva nagy szosöl média, mikroblog, hír- és információhajhász világban következett be az, hogy elkaptam valami vírusos szart, és táppénzen vagyok a héten. Mit csinálok? Töltök le Flash Forwardot, megnézem zsinórban az eddigi négy részt, aztán elolvasom a feedjeimet, aztán megnézem a twittert/plurkot, klikkelek a tumblrre, ott is végigolvasok mindent, aztán megyek, megnézem a flickr kotaktok képeit, elolvasom a spottr hozzászólásokat, gondolkodom, hogy miről kellene írni (az a baj, hogy már hetek óta csak gondolkodom) utána mondjuk index, meg blogok, amiket nem olvasok RSS-ben, meg fészbúk és el is ment a nap.
A kurva nagy szerencse az, hogy dolgozni kell, valamivel megkeresni a pénzt, mert ha ez nem lenne, akkor egész álló nap képes lennék információt szívni magamba, amiből némelyiket ki is tolom magamból valamelyik odafent említett platformon, és ennyi. Gyűlik a kurva sok információ, de annyit érek el vele, hogy amikor megemlítek dolgokat a fejemből egy-két kollégának, akkor semmiféle fogalma nincs arról, hogy mi a picsáról beszélek.
Ez pedig valamiért megijeszt. A múltkor például a paypalról kezdtem el mesélni a kollégáknak a dohányzóban, mert valahogy előjött az internetes fizetés/vásárlás, és korombeli fiúk-lányok csodálkoztak azon, hogy én ezt honnan tudom. Nekem meg az ötlött a fejembe, hogy ezt ők hogyhogy nem tudják. Valószínűleg ők nem internetre kelnek és fekszenek, mint a webes alkalmazásokat bőségesen használó irl és online ismerőseim. Viszont én ezekkel az emberekkel vagyok körülvéve nap mint nap. És furcsán néznek rám, mert én tudok egy csomó dolgot, amit ők nem. Pedig csak olvasok, hallgatok, nézek, írok.
Lassan olyan állás után kell néznem, ahol ugyanilyen hülyegyerekek egész nap internetes tartalmakat vizslatnak, hogy abból csináljanak valamit, és nem néznek hülyének, ha tudod, hogy mi az a twitter.
Röviden ennyit akartam.
értelmesen nem lehet vissza irni