A képek szereplői le sem tagadhatnák, hogy a valóságban létező személyek. A halat én főztem, inni pedig mindenki ivott. Bodza alkoholos italokat nem. És a tésztát Timi gyúrta. A mellettem ülő szőke fiatalember a sógorjelöltem, aki magyarul egy szót sem tud, de van keze.
Találtam egy receptet, ami szimpatikusnak tűnt. Gondoltam megcsinálom, mivel holnap osztálymuri, szalonnát sütünk, lesz meggyes rétes, minden. Ezért kell pogácsa. Megcsináltam. Ez lett belőle:
A két tálban ugyanannyi, és ugyanabból a tésztából sült cucc van. A jobb oldali volt a második tepsi, húsz perccel kelt többet kábé. Ennek ilyenkor nem szabadna számítania. Legalábbis szerintem.
Szemmel láthatóan a bal oldali lófaszjóska, a jobb pedig olyan, mint amit szerettem volna csinálni. Nem igazán értem, de ez van.
Az egészből egy következtetést vontam le. Gasztrovideó blogot kell csinálni tapirral, és szuperapuval. Lenne keletje szerintem.
Jó rég volt időm arra, hogy idefirkantsam azt, ami éppen aktuálisan a fejemben van. Ennek az lett a következménye, hogy papírfecnikre akartam írni, hogy majd jól be ide, de ez csak ötletszinten működött.
Úgy indult az ünnepi dolog, hogy lesz ezer munka, nagyon jó pénzért, csak még idén kész kell lenni. És hál’ Istennek adathiány miatt majd csak januárban kell nekikezdeni, úgyhogy a pihenés most tényleg pihenés lesz. És ez fasza!
Ma pedig beszerződtek az utolsó dolgok is, mint fenyőfa cserépben, kaja hozzávalók, némi ajándék, ami a végére volt hagyva, úgyhogy lehet sütni-főzni.
Bodza anyájával kaja fronton mozog épp, én meg bejegyzek egy doboz sörrel, és elvonulok balra, konyhálkodni.
Tehát mindenki legyen jó, a karácsonyi üdvözletet pedig kedves sógorom blogján képeslap formájában megtalálja, aki akarja. Mert érdemes megnézni!