Egy rövid poszt erejéig engedjétek meg, hogy felhívjam a figyelmet újra a kegyvesztett fotoblog.kelemenbandi.hu utódjára, azaz a minden50-re. Szóval hajrá, lehet szemezgetni.
'fotó' kategória archívuma.
Megjavítva visszajött az 50 1.8-am, valamint beújítottam egy Lowepro Stealth Reporter D100 AW-t! Eléggé jó kis cucc. Belefér közel mindenem, amim van. Ez azt is jelentheti, hogy kevés a cuccom, de megközelíthetjük onnan is, hogy egy táskában simán el tudok vinni majdnem mindent. A 380 EX ugye megdöglött egy ideje, amióta megvan a 30D, azóta az 500N-t nem igazán használom. Most néztem, hogy van benne egy 24-es kodak tekercs, amiből kőkemény 1 kockát lőttem el, meg van még egy valag előhívásra váró dia/film a hűtőben. Ezeket is meg elő kell majd csalogatni valamikor. De ez még a jövő zenéje.
Addig is lefotóztam nektek az új táskát, benne a régi fényképezőgéppel, mert csak.
És ami a fentiekből következik:
- eladó a régi fotóstáskám, konkrétan egy Lowepro Toploader 70 AW, fix 10 ropiért viheti, aki akarja
- a megjavult objektív miatt újból frissül az 50mm-es projekt, a minden50.tumblr.com
- ha eljutok egy fotólaborig, akkor majd lesznek szkennelt analóg képek is a flickr sztrímen.
Röviden ennyit tudnék elmondani erről.
Régi képeket szkenneltem múlt hétvégén és emiatt eszembe jutott, hogy kellene egy akkor és most. Hát itt van alul.
1983
2009
Ma fél éve temettük el anyát. Ezért ez most itt neki, sok-sok szeretettel.
Életemben nem láttam még ilyet! Fényképezem a gyereket korán reggel, hallom, hogy megy az AF, dzzz, dzzz, egyszer csak katt, és semmi. Mondom, mifasz. Nézem, valami nem jó. A fókuszgyűrű valahogy nincs a helyén. Picit mintha kiállna az obiból. Nézem, nézem, átteszem MF-re, tekerem, erre kijön szépen az objektívből. Így:


A cucc tökéletesen garanciális, meg ugye ezek ragasztottak, szóval remélhetőleg cserélik, de még telefonálnom kell. Csütörtökön amúgy is megyek Pestre, lesz egy plusz utam a 220volthoz.
Egyébként ahogy alaposan szemügyre vettem, olyan, mintha elengedte volna a ragasztás, de hogy mitől, arról halvány fogalmam sincs. Összefoglalva a fentieket, geci mérges vagyok, basszus.
Baromi régóta szerettem volna DSLR gépet, jobbra még mindig kint is van az ezirányú kunyeráló oldalra vezető link, ami majd átalakul valamilyen formában, még nem tudom, hogy mi lesz. Mégpedig azért alakul át, mert kedd óta nem kell azon gondolkodnom, hogy milyen gép legyen majd, mivel vettem egyet.
Canon EOS 30D, erre futotta, 9800 expo, tökéletesen karcmentes, fóliázott kijelzőkkel, dobozzal, köcölékekkel, eredeti számlával, memóriakártyával. Fasza eléggé. Konkrétan az elmúlt napokban, és még most is, úgy örülök, mint egy kisgyerek, aki kapott valami hőn áhított játékot. Baromira élvezem. Pár dolog van, amit még szoknom kell, a legfőbb ilyen az ISO állítgatása, mivel az ugye filmnél állandó, nem kell vele foglalkozni, itt igen, de ez legyen a legkevesebb.
A géppel készült fotókat meg lehet nézni az új spottr mém keretein belül elindított tumbleblogban, a minden50.tumblr.com cím alatt, valamint a szintén folyamatosan frissülő 30D flickr setben.
Röviden ennyi.
Érdekes problémával találtam szembe magam a tegnapi nap folyamán. Kaptam ugyanis egy levelet a flickr.com általam eddig csak egy értetlen felhasználójának tartott embertől, aki vagy nő, vagy férfi, de ez mindegy is. Képeket akar Bodzáról, már jó ideje, eddig mindig szépen leírtam, hogy nemnem, slussz. De a tegnapi akciója odavert rendesen. Eléggé zagyva a levél, de a lényeget ki lehet hámozni belőle:
I authorize the Bodza I picture you emploro I already used the photos without her Permissions its just that I found it annoying to use the photos without your Permissions I know you will not talk then I will block more my dream is to use the Her photos are the photos I use it without you allow me I will be a clone and I do not want to be a clone. I emploro you every day I get on your flickr and I am seeing the pictures of it I get to the Chorro afraid of losing her I love you both Bodza no idea she is very inportante me. I only persons you please allow
me the pictures of her I will emploro by the love of God if I can not use the photos of her I die I do not know what will be with me
Először az jutott eszembe, hogy orvos kell neked, kedves barátom, aki erős gyógyszereket ír fel, és beléd is tömi. az lenne az orvosság, nem az én gyerekem képei. Másodszor ötleteket kértem.
csikszem kolléga adta a legjobbat. Szerinte az “AKURVAANYÁDATAZT” válasz lett volna a legmegfelelőbb, amire hajlottam eléggé, de hát ugye úriemberek vagyunk, mást találunk ki. rivera állt elő a jó megoldással. Privátra állítom a képeket, csak a családtagként és barátként megjelölt flickr kontaktok férhetnek hozzá. Ez lett.
A szüleimnek csináltam egy flickr accot, oda-vissza bejelöltem magunknak egymást kontaktnak, beállítottam amit kell, így nekik minden oké lesz ezentúl. Még anyósoméknak kell megcsinálnom, és meg is vagyok. Sima liba. És örömködés. Mert hát elég szar érzés ám, hogy a barátok, szülők, rokonok miatt publikus képek valakinek mindenféle őrültség kielégítésére kellenek. Mert nekem ez jön le a levélből. Beteg ember.
És a kilátásba helyezett emberből történő klónná válás és meghalás ellenére a véleményem az, hogy kedves komám, leszarom, hogy mi lesz veled. Szeretjük embertársainkat természetesen, de az én gyerekemmel ne szarozzon senki, a kurvaannyát. Ez a határozott véleményem. Ha tudnám, hogy ki, addig ütném, amíg meleg. De nem tudom, így maximum meghal, ahogy írta. Mert képek ezentúl csak azoknak vannak, akiknek én akarom, hogy legyenek. Slussz. Ezzel lett tegnap vége a dolognak.
És reggel megnyomom a thunderbird letöltő gombját, és mi van a levelek között? Két flickr mail. Az egyik az emberemtől. Ezzel a tartalommal:
what did you do with the photos of Bodza I love it
És a másik, egy azóta törölt felhasználótól, ami szerintem a több darabra hasadt elméjű barátunk valamelyik személyisége követett el:
Good evening, sir!
I would ask to put the photos of that child again, she has
a face of doll, and also would you allow me to put her
photos on my website, doing a great kindness to me.
Thank you, thank you now.
Lore Photography :*
Zárszóként álljon itt a következő. Elmentek ti a picsába, kedves barátaim, és még örülhettek, hogy finom voltam!
Talán két hónappal ezelőtt vettem észre, hogy a flickr akadozik. Vagy fogalmazzunk hülyén, fagyogat. Vagy valami ilyesmi. Aztán egyszer csak megjavult, vagy mi. A számítógépről, böngészőből elérhető váltoozat. De, és nagyon de.
A flickr rendelkezik egy mobiltelefonról elérhető platforrmal. Ez az m.flickr.com. Szerintem nem nagyon kell bemutatni senkinek. Ha mégis, körülbelül arról van szó, hogy mobilról elérhető az ember flickr acca, beállítani nem nagyon lehet semmit, az a “fő flickr” oldalra marad, de lehet használni mindenre, ami jó és ötletes.
Vagyis lehetne használni. Vagy lehetett volna, mert mostmár megy, ahogy látom. Ugyanis ma reggel plörk nézegetés közben látom, hogy megjelennek a flickr képek a plörkökben. Ami eddig azért nem történt meg, mert meg volt halva a flickr.com mobil platformja. Közel két hónapig. És mindez egy olyan szolgáltalásnál, amelyért a felhasználók mittudomén hány százaléka fizet. Évről évre. Magyarán nem lehet az idézőjeles javítás pénzkérdés. De akkor mi volt? 2009-ben nem lehet ilyen. Nem azért fizet az ember valamiért, hogy ne érhesse el.
De ahogy már odafent is említettem, megjavult a dolog, magyarán nem lehet egy szavam sem.
Tegnap, egy fényképezőleesés, objektívrepedés és vaku nem zoomolás beszerzése, valamint kábé fél órás munka után elkészült a kelemenbandi [pont] hu fotoblog melléklete, pixelpost alapon. A kinézet még alap, némi munka lesz még vele, valószínűleg moddolt theworldin35mm témával megy majd az oldal. A mikortólt meglátjuk, mert nem tudom, hogy hogy lesz rá időm.
Az objektív pedig jól van, csak a lencse melletti peremet kellene visszaragasztani, mivel egy 4 centin letört. A vaku simán működik, csak nem zoomol, amit tegnap orvosolni akartam, de gondolta volna a fene, hogy egy egyszerű vakun két fajta csillagcsavar dolgozik, nekem meg csak a vakupapucsos részhez van csavarhúzóm. A zoomfej kisebb csillagcsavarokkal van összeszerelve. Szám szerint kettővel. Ha szét tudnám szedni, ez is megoldódna, mivel ha összenyomva tartom a fejet, akkor érzi, hogy milyen fókusztávon van az objektív, magyarán nem érintkezik valami benne.
Röviden ennyi. Lassan nyithatok egy fotóápárát szervízt szerintem. A fotoblogba pedig érkeznek majd a képek, folyamatosan.
A fene nagy igazság az, hogy nem akartam írni erről, de nem bírom ki. Előhívtam, papáim. Szkennelt képek még nincsenek, de befényképeztem az egész tekercset, még letörölni sem töröltem le rendesen, annyira gyorsan akartam látni, hogy mik lettek belőle, úgyhogy kicsit csíkosak lettek. De faszák!!!
Több képet nem rakok, mert holnap, vagy holnapután filmelőhívás tapasztalat poszt lesz a spottr.hu-n, frissen, ropogósan szkennelt képekkel. Addig is lehet menni látogatni.
2009. január 5-én 7:00-kor hivatalosan is elindult a spottr.hu. Nevezhetjük közösségi fotóblognak, mert talán ez a legtalálóbb.
Magyrán sok szeretettel várok/várunk mindenkit oda is, mivel majd az itt bő lére eresztett hülyeségeimhez kapcsolódó érdekességek oda is kikerülnek, ha megjön az előhívó tankom. (Ami már a postán van, mivel beszéltem Soós úrral!)






