Ott kezdeném, hogy részeg vagyok. Ilyenkor mindig ezer indokot hoz fel mindenki, én azt, hogy ittam. Nem sokat, eddig talán öt sört, és max három kis házipálinkát. A részegség apropója pedig az, hogy kis feleségem szülei teljes házfelújításban vannak, amibe a fürdőszoba is beleértendő.
Apósom, és kedves barátja, Jóska bá a kivitelező fürdőszoba fronton, én ma csak bekapcsolódtam a munkálatokba, konkrétan álmennyezetet csináltunk. Ami a következő metódusban zajlott:
- a kereten – ami már fent van – mérés
- laplevágás
- “felcipelés”
- pihenés
- felszerelés
- következő mérés
- laplevágás
- “felcipelés”
- felszerelés
- pihenés
Nem volt igazándiból fárasztó. Fájó hassal kezdtem neki, de az első 10 perc után nem éreztem már semmit, mert halálra röhögtem magam. Amikor két ember, akit minimum 50 éves baráti szál köt össze, nekiáll, akkor én képes vagyok bepisilni a röhögéstől amiatt, hogy milyen történetek kerülnek elő. Na, a mai délután éppen e szerint a forgatókönyv szerint zajlott. És azt hiszem, nem kell mondanom, hogy a “pihenés” pontok alatt nem ásványvizet ittunk. Szóval egyre felszabadultabban jöttek a történetek. Orosztanárnőről, akire az egyik fél nem emlékszik, falubeliekről, szülőkről, mindenről.
És rájöttem arra, hogy 30 év múlva nekem is kell ilyen barát. Legalább egy kell. Tehát a kevés mostani felkötheti jól a gatyáját. És ahogy számolom, ezt egyre kevesebben teszik meg. Mert amióta nem Baján, azóta szó szerint szarnak a fejemre. Ha otthon vagyok, akkor még oké, mert jelzem a dolgot. Mármint az ottlétet. Telefonon.
A kivételnek pedig tisztelet, ahogy a magyar ember mondja.
Hozzászólások