Archive for the 'bodza' Category

Page 3 of 4

Apa vécére ment…

Bodza mindent mond. Lehet tőle kérdezni, válaszol mindenre. Ma például ebéd után kapott egy tejszeletet. Ültem az ágyon, megkérdeztem, hogy anya mit csinál. Azt mondta erre, hogy kibontja. Mit, kérdeztem. A tejszeletet.

És még csak másfél éves lesz 24-én.

Az esti fürdésnél pedig ez történt:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=-PA4zg1soKE[/youtube]

Felzárkózunk

Tegnap a nagy hóesés közepette elindultunk nekem nadrágot venni, amiből semmise lett, mert ahol néztük, ott nem volt, a kínaiban meg szerintünk nem lehet kártyával fizetni, úgyhogy elmaradt, na. A nem voltot meg erősen nem értem, mert igaz, hogy 15 éves korom óta bársonynadrágon kívül mást nem hordok, de eddig ez nem okozott problémát. Mindegy, nem ezt akarom.

Bementünk hát a deichmannba, a törpének tavaszi/nyári cipőt nézni. Lett is egy fasza kis cipő, 7500 magyar pénzért. Noémi sokallta, mert kell majd szandál is, de megegyeztünk, hogy abból majd olcsót veszünk.

Ma reggel meg gondoltam, hogy megnézem, milyen árban fut ez a cucc külhonban, és majd káromkodok egy jót, hogy mennyivel olcsóbban él a “nyugati” ember.

És láss csodát, a fenti linken eme lábbeli 7300 pezeta körüli áron mozog, amihez ha hozzáadjuk, hogy ide is kell hozni Indonéziából, ahol a gyerekek két marék rizsért összerakják, akkor nem is olyan vészes a különbség.

Zárkózunk felfele, kéremszépen, mármint árban, kőkeményen.

hello sziasztok

A világ összes ablakába bekopogok:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=CzefG4Yjcos[/youtube]

 

 

úszó

Már a harmadik vasárnap, hogy úszkálunk, és baromi jól megy, ahogy alant látható.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=AEs_fj0uTx4[/youtube]

 

Persze merülni is jól merülünk!

VÁLASZTÁS 2007

Kis feleségem benevezte Bodzát egy fényképes játékra. Lehet választani sok kölök közül!

Aki esetlegesen idetéved, és kedve van, az klikkeljen IDE és keresse ki Bodzát, aztán pedig támogassa egy szavazattal a többi kiskölyök ellen!

Szpászíbá, szágyítyesz!

De valószínűleg már ültök.

jjááááábábá

Amíg egyesek mulatoznak, addig mi játszadozunk!

Így:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=pg14WVBLaG4[/youtube]

 

Szalad,mint Forest

Mármint az idő. Ma fél éve, hogy megszületett Bodza. Vagyis pontosan ma délután 16:05-kor lesz fél éve. Pedig mintha csak most lett volna. És már van foga, nagy haja, habár az az elején is volt, és nemcsak forgolódik, hanem ül is. Stabilan.

Én meg közben öregedtem egy évet, ami röviden összefoglalva nagyon jó volt, csak édesanya műtétje nem hiányzott belőle. De már ő is gyógyul. Látszik rajta.

Mert ugye voltunk otthon a múlt héten, hogy tudjanak unokázni. Örültek neki nagyon. Aztán irány Valkó, ahol szintén örültek neki nagyon. Csak baromi sokat kellett hozzá vezetnem.

Végül pedig haza vasárnap, egy kicsit fáradtan, a fejem meg huzatot kapott, és egy kicsit be van dagadva a bal fele, de sebaj, már múlik.

Egy idézet illenék ide a végére, de ez most elmarad.

Hí jaj úgy

Így fürödézünk mi manapság. Minden áldott este.

Tehát akkor!

Bodza pancsol:

gügyögünk

Gondoltam, megosztom az idetévedőkkel azt, amit mi már jó ideje, és sokat hallunk. Tehát csapjunk bele a lecsóba!!!

Bodza gügyög:

 

Meló és babázás

Annyi munka van, hogy még, és az elhanyagolható dolgok közül manapság a blogírás az, ami marad elfele. Az ok az, hogy mikor hazaérek, inkább babázás van, amikor pedig letesszük Bodzát, akkor meló, vagy aluszka. De most amíg Bodza esz -én meg szüneteltetem a melót- van idő írni. Ezeret.

 

Például kedden apa (azaz én) és Laczik kolléga elutaz az fene nagy Budapestre, gépjárművet vásárolni a családnak (azaz nekünk). Mivel a kiskocsi, ahogy írtam korábban, már szétszerelve hever valahol. És újat kék venni, ami már ki is néződött, Laci kipróbálta, én meg bízom benne, szóval kedden irány Darány, vagyis a Könyves Kálmán körút.

 

És ha ma jár erre valaki, és kompetens a témában, akkor idebiggyeszthetné, hogy a %u201Eközkézen forgó%u201D régi 1:10000-es katonai térképek szintvonalai m.A.f.-ben, vagy m.B.f.-ben vannak, mert jelen pillanatban ez az, amitől kiver a víz. Mivel csak térképrészleteket kaptam, és fontos lenne elégge ezen információ agyamba kerülése. Mert szerintem nemtudom, hogy melyik a kettő közül. Az biztos, hogy az egyik!!!

 

Szóval várom a segítséget, ha érkez.

Ja, és Bodza nő, mint a gomba, már 4320 grammot nyom. Büszke vagyok baromira!!!