Archive for the 'blog' Category

Page 2 of 2

kelemenbandi és a freeblog címlap

Kint ülök a teraszon, Cure-t hallgatok, akusztikus Cure-t, egy pohár pezsgővel az asztalon, és cigarettával a kezemben. A pezsgő apropója az, hogy ma az évi két házassági évfordulónk közül a másodikat ünnepeljük, valamint pici lányunk ma 20 hónapos. (Érdekes, hogy mások is ugyanebben a cipőben járnak, itt kívánunk mi is kobakéknak, és Borinak sok boldogságot.)

Tulajdonképpen dolgoznom kellene, de a fent felsorolt dolgokon kívül történt ma valami, ami nem tudom, hogy miért – lószart nem, vártam titokban valami ilyesmit, mindegy, hogy hol – dagadó melleket varázsolt a petyhüdtek helyére. Legalábbis a fejemben. És remélem így írják.

Szóval akkor: reggel kaptam egy esemest kedvenc sógoromtól, hogy egyszercsak kint lett egy poszt a freeblog címlapján, innen. Őszintén megvallva nem tudtam, hogy köpjek-e, vagy nyeljek. Szerény ismereteim szerint nagyon kevés olyan nem freeblogos blogíró ember van, aki semmiféle kapcsolatot nem tartott fent a múltban eme oldallal, magyarán nem írt náluk, na. Én nem. A költözés előtt blogter volt, előtte meg – még a magyarországi ingyenes blogszolgáltatók kőkorszakában – tévékettő. De valamiért mégis. Pedig nem írok jól. Viszont szeretnék.

a kelemenbandi [pont] hu a freeblog címlapján

Ekkor ötlött a fejembe az, hogy egy-két helyen az elmúlt időszakban olvastam idézőjeles vitákat a goldenblog kapcsán arról, hogy mennyit segít a blogszolgáltatónál vezetett blog, címlapra pakolnak, csak kapcsolatok kellenek, satöbbi. A gugli analitiksznek hála holnapra – mivel meg akarom várni a konkrét adatokat – lesz egy olyan összehasonlítási alapom, ami segíthet megírni azt, hogy akkor ez hogy is van. Hét óra körüli állás szerint simán megduplázódott az oldal forgalma, de szerény véleményem szerint ez nőni fog, ha a poszt még ott lesz reggelig. Valószínűnek tartom ugyanis, hogy sokan csak este ülnek le a compúter elé, és kezdenek neki akárminek is, érintve a freeblogot.

Aztán pedig lehet írni majd egy posztot arról, hogy mekkorát ugrik a tök ismeretlen delikvens látogatottsága. És kihegyezhető lesz a dolog arra, hogy meddig tart el ez a tizenöt perc hírnév. Mert az tuti, hogy múlandó. Hacsak nem leszek annyira jól író ember ezután, hogy odakerül a jövőben még egy két másik szösszenet is.

A kételkedőknek pedig innen, a szürke homályból üzennék annyit, hogy ezek szerint a dolognak rohadtul nincs köze semmihez. Csak kell valami olyasmit írni, ami megtetszik egy éppen erre járó embernek, és érdemesnek tartsa arra, hogy odabiggyessze arra az oldalra, ahol dolgozik. Mert szerintem most éppen rohadtul ez történt.

És végül: szpászíbá. Jólesett!

Fotók és videók

Reggeltől nem kell elnavigálni az oldalról azoknak, akik meg szeretnék nézni kedves és aranyos gyermekünkről készült álló- és mozgóképeket. Meg az összes többi mindent, ami feltöltésre kerül a vimeora, youtube-ra, vagy a flickrre.

A fenti menüsorba bepottyant két gomb, egy videók és egy fotók feliratú, amikre kattintva már ott is van a kívánt tartalom.

A mai fejlesztésekről röviden ennyit szerettem volna a nyilvánosság elé tárni.

And what about kzamm.com?

(az angol cím a .com végződés és az angol nyelvű blog miatt, nem nagyon lesz ilyen többet)

Van itt jobb alul, a blogrollban egy dr. orosz című link, amin már jó ideje semmiféle friss posztot nem jelent meg. Az oldal tulajdonosa Dr. Orosz Péter, a belsőség nevezetű totalcar blog egykori bloggere. (Péter utolsó posztját a belsőségen elolvashatjátok itt.) Ha valaki estleg nem tudná, hogy ki ő, akkor azt hiszem, hogy elég annyit elmondani, hogy az ő távozása miatt vesztett a belsőség nemtudomhánytucat olvasót.

A poszt apropója tulajdonképpen az, hogy nagyon ritkán megnézem Péter flickr képeit. Ma is megtettem, utoljára kábé egy hónappal ezelőtt volt ilyen. És van egy új kép. A címben pedig egy .com végződésű domain, amit a böngésző címsorába írva eljutunk egy új, tulajdonképpen még nem működő blogra. A cím a következő: hyperleggera.com

A domain Péteré, tehát az oldal fejléce alapján várható, hogy új névvel, de újraindul a kzamm.com. Szerintem angolul újfent, autókról, meg tintahalakról.

Etarget lett a gugliból

Amikor hazaértem, kábé 20 perc után feltettem a kérdést Noéminek – akit ugye nem igazán érdekel az, hogy az én régi, vagy akár az új blogomon milyen hirdetés van kint -, hogy váltsak-e reklámban etarget-re, mert most éppen eszembe jutott. A gugli hirdetésekkel minimális összeg jött össze a költözés óta (tényleg mocskosul az, kábé 300 pénz), ezért gondoltam, hogy akkor csere. És ráadásul a csekkekkel sem lesz gond. :) Nem mintha egyszer is féltem volna attól, hogy én majd kapok a guglitól egy csekket. Ezek után már biztos nem. Ugyanis kábé 5 perc alatt beregisztráltam, és szépen kicseréltem a két blokkot.

Tehát ezek után a kelemenbandi [pont] hu ha keres némi pénzt, akkor azt az etarget reklámokkal teszi, ez már tuti, és ha még kifizethető bevétel is lesz belőle, legalább a domain fenntartásra, akkor örülünk. Ha meg nem, akkor sem baj, enni nem kér!