Archive for the 'bazdmeg' Category

A Nyírségvíz bekaphatja

2008. szeptember utolsó hétvégéjén költöztünk el a régi kis lakásból ide, október első hetében az előző tulajjal végigjártunk minden egyes szolgáltatót, hogy a lakásban található mindenféle mérőóra a nevemre kerüljön, ahogy ez ilyenkor szokás. Le is tudtunk mindent, meglepően gyorsan. Aztán jöttek a csekkek annak rendje és módja szerint mindenkitől, amiket vagy Noémi tépett le, vagy én, és elblattyogtunk vele a postára, befizettük, eltettük. Mert ezt így szokás.

Ma nyitom ki a postaládát, Nyírségvíz, vízszámla. Felblattyogok, kinyitom a borítékot, van benne egy számla és egy csekk, ahogy rendesen. Az összeg 42 506 jó magyar forint. Az első reakcióm egy fejben elmormolt “miapicsa?” volt, aztán megnéztem, hogy mi is van rajta. Ez:

számla

Az összegekből kiderül, hogy amióta ideköltöztünk nem fizettünk csatornadíjat. Alul pedig pirossal látszik, hogy nincs egy vas tartozásunk sem, minden csekk rendben elment oda, ahova kellett. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem értettem egészen addig, amíg nem telefonáltam az ügyfélszolgálatra, ahol is megadtak egy másik telefonsszámot, így elértem egy Mihály nevezetű úriembert, akivel körülbelül negyed órát kokettáltam. Egy darabig neki állt feljebb, de iciripicirit felemeltem a hangom, a kurvaanyázást kihagytam, és elmondtam, hogy mi bánt.

Konkrétan az, hogy engem kurvára nem érdekel, hogy mit rontott el a kedves ügyintéző hölgy, amikor átírta a vízórát. Amilyen összegeket kértek csekken, olyanokat kaptak meg, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. A számlán látható, hogy 2008-ban sem kértek semmiféle csatornadíjat, mivel szerepel rajta 8000 forintnyi összeg. Itt jött el az a pont amikor megkérdeztem, hogy ez tavaly decemberben miért nem tűnt fel, miért nem küldték ki azt a 8000 forintot egy csekken, ami mellé írtak volna egy levelet, hogy elmennek a picsába, sajnálják, elbaszták, de ezt bizony ki kell fizetni. Megértettem volna, ilyenek. És idén már szépen rendben jöttek volna a fizetnivalók. De nem, bazmeg, nem.

Nekik 14 hónap után jutott eszükbe, hogy márpedig több, mint egy éve tőlünk erre nem kértek pénzt. A faszi ezek után baszta fel teljesen az agyamat, mivel feltett egy olyan kérdést, hogy “És? Nem használta a csatornát?” Mondom de, de ezt te feljtetted el, bazmeg, nem én!!! Én becsülettel bepöngettem azokat az összegeket, amiket kértél! Az már konkrétan a te bajod, hogy elfelejtetted, kedves papám, hogy ha iszunk, akkor pisilünk is, a kakilásról, meg a mosogatásról/mosásról nem is beszélek.

A végén jegyzem meg, hogy fel sem merül az emberben az, hogy nem fizeti ki, mivel minden szart ki kell fizetni, amit használsz. De az ő hibájáról nehogymár én tehessek, basszameg! Holnap be kell mennem személyesen, mert telefonon minden jót kívántam a végén, és mondtam, hogy ezt majd élőszóban megbeszéljük.

Senkiháziak kezében van a vízszolgáltató szakma, ez a szomorú tény!

Ismét vonat

Most olvasom az index főoladal kiemelt cikkében, hogy prezentálták a KHEM-nél a jövő évi vasúti menetrend tervezetet.

Ismételten egy dologra hívnám fel a figyelmet. Ez pedig megint Bajával kapcsolatos. Az hivatkozott minisztériumi oldalon található egy ppt, amiben vannak vasúthálózatos térképek. Ebből mutatnék kettőt. Mégpedig azért, mert még mindig nem tiszta számomra az, hogy mi is lesz Baján.

Szóval akkor nézzük:

vonatésbusz

Ezen a képen megszűnni látszik a Szekszárd-Kiskunhalas vonal. Nem örülünk, mert ez nem jó senkinek sem, kivéve a Magar Államnak, gondolom.

Continue reading ‘Ismét vonat’

Megdöglött az 50 1.8

Életemben nem láttam még ilyet! Fényképezem a gyereket korán reggel, hallom, hogy megy az AF, dzzz, dzzz, egyszer csak katt, és semmi. Mondom, mifasz. Nézem, valami nem jó. A fókuszgyűrű valahogy nincs a helyén. Picit mintha kiállna az obiból. Nézem, nézem, átteszem MF-re, tekerem, erre kijön szépen az objektívből. Így:

obi_1

obi_2

A cucc tökéletesen garanciális, meg ugye ezek ragasztottak, szóval remélhetőleg cserélik, de még telefonálnom kell. Csütörtökön amúgy is megyek Pestre, lesz egy plusz utam a 220volthoz.

Egyébként ahogy alaposan szemügyre vettem, olyan, mintha elengedte volna a ragasztás, de hogy mitől, arról halvány fogalmam sincs. Összefoglalva a fentieket, geci mérges vagyok, basszus.

Írjunk a vasútról

Naakkor!

Tegnap napvilágot látott a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium honlapján egy valag dokumentum, amely a közösségi közlekedés átalakítását hivatott faszán megoldani. A lényeg a következő:

vasútaz új rendszer térképen

Continue reading ‘Írjunk a vasútról’

μtorrent 1.9 beta

Több mint két éve töltök le mindenféle dolgokat egy meghívásos rendszerrel működő torrentoldalról. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Két év alatt 158 gigányi letöltés és 442 gigányi feltöltést hoztam össze. Nekem ez tökéletesen megfelel.Soha semmiféle problémám nem volt, mindig minden ment rendesen, ha nem, kértem segítséget az oldalt üzemeltető srácoktól, kaptam is, ment minden tovább szépen nyugodalomban.

Pár hete minden internetes fórumon olvasható volt, hogya UPC korlátozza a p2p kapcsolatokat, így szopóágra került a letöltés a μtorrent 1.8-cal, amivel addig töltöttem. Próbálkoztam a Deluge-gal, nem segített, jött az 1.9 beta az 1.8 helyett. Nem részletezném, hogy miért, nem erről szól a poszt. A lényeg, hogy megoldódtak a problémák, amik a sorozatok beszerzése miatt voltak mérgesítőek. Egyszerűen nem akartam azt, hogy egy 350 megás film miatt órákat menjenek a gépek. Már nem mennek. És egy kedves letöltő kollégának Debrecenből valószínűleg ez fáj. Ugyanis tegnap kaptam egy belső levelet az oldalon, ezzel a tartalommal:

cső én nem akkarok bele szolni a dolgodba de 1.9 utorrentet ne használj mert BÉTA és az oldlnak hasmis infot küldözget!!!válzsd le 1.8 ra ÉS SOHA NE HASZNÁLJ BÉTA VERZIOT
Felbasztam magam eléggé, hogy hogy jön a kedves kolléga, aki éppúgy mezei tag, mint én, hogy tippeket adjon, ezért írtam vissza egy kedves levelet:
Amióta regeltem, mindig beta utorrentet használok. Ha valamikor gáz, akkor szépen kiteszik a főoldalra, hogy szedd le. Úgyhogy tényleg ne szólj bele a dolgomba!

szevasz!

El is felejtettem volna a dolgot, de reggel ez fogadott:
ja bocs h segitenkni akkartam régen kint volt az oldalon de ha ki basznak akkor én szoltám, cső te paraszt értelmesen nem lehet vissza irni
Namármost. Válaszoltam erre is, mert egy ismeretlen ember engem ne parasztozzon, mert szidni fogom a kurva anyját! A válaszlevélben nem tettem:
Na ide figyelj, kedves barátom!

Parasztozni kurva egyszerű ám. A torrentezés abból áll, hogy van egy szabályzat. Amit be kell tartani. Klikkelj már rá légyszíves, és mutasd meg, hogy hol a büdös picsában látod, hogy beta utorrenttet nem lehet használni? És ha használom, kirúgnak?

Régen fent volt a főoldalon, igen. Akkor SZÓLTAK, hogy ne használd. És mivel te, kedves kis barátom kurvára nem vagy STAFF tag, ezért szépen és csendesen elvonulhatsz az 1.8-as utorrenteddel a picsába, így karácsony alkalmából.

Egyszerűen nem értem, hogy mi a fenéért foglalkozol mások dolgaival. Unatkozol?

És a basztatást nem én kezdtem, kedves komám. Nem én írtam neked teljesen ismertelenül, hogy miért használsz utorrent 1.8-at. Igaz? Akkor pedig parasztozz le mindenkit, akinek elküldted a leveledet, mert gyanítom, nem csak engem szúrtál ki magadnak.

És a végén jegyezném meg, hogy ha bekerül a szabályzatba az 1.9 beta, akkor majd szépen leszedem.

Csókoltatlak!

kelemenbandi

Az egészből a lényeg számomra egy kérdés. Mikor jön el az az idő, amikor az unnatkozó emberek nem a másikkal foglalkoznak, hanem megpróbálnak magukkal csinálni valamit, és monjuk egybeírják azt, hogy kibasz?

Pech

Reggel a mai munkanap miatt hajnalban keltem, mint rendesen. Ez fél hatot jelent. Gondoltam, hogy ha már fent vagyok, elindulok fényképezőgéppel a vállamon, mert nem csináltam még a filmes géppel sötétben, kivilágított utcán képeket. Ilyesmire gondolok:

buszra várva

Ez a kép a jó sokáig nálam lévő TcT féle 300D-vel készült. És szeretnék ilyesmit az 500N-nel is. Ma lett volna a napja.

Kabát, sál, sapka, zene, fotóstáska, és indulás. Fél hét körül. Sötét is van, fény is van – gondoltam, fasza lesz itt minden. Ahogy kiléptem a kapun, lekattantak az utcai lámpák. De láttam, hogy a Széchenyi utcán még világít minden, mondom oké, ott a vízügy, jó lesz. Kiérek a múzeumhoz, lámpák el. Fasza. Megirányoztam a színházat, mert ott még szépen ki volt világítva minden. Mire odaértem (kábé két perc) villany leó. Úgyhogy mérgesen bejöttem dolgozni.

Ilyen ez a városüzemeltetés. Spórol. És olyan sötétet csinál hét előtt, hogy ha be van borulva, figyelni kell rendesen, hogy orra ne bukj. Szar ügy. Mindkét szempontból.

Parklife

Tegnap előtt elgépjárműveztem a régi lakás postaládájához. Volt benne egy levél Noéminek, egy valamilyen katalógus, meg egy ajánlott szelvény nekem. A Rendőrség küldte.

Meglepődtem eléggé. Azt gondoltam, hogy a nyári autópályás gyorshajtás, de nem. Elég kacifántosan megfogalmazva az állt benne, hogy tilosban parkoltam 2008. augusztus 30-án, a nyíregyházi Szabadság téren. Valamint perforálva mellékeltek hozzá egy csekket, harmincezer jó magyar forintról, amit 15+30 napon belül be kell fizetnem, ha nem fellebbezek, ami ötezer pénzt kóstál.

Káromkodtam egy kurva nagyot még a Korányi utcai postamesterség előtt, és konstatáltam, hogy a jogtanácsosunk segítségét kell kérnem. Ő azt mondta, semmit nem lehet csinálni, fizessek. A baj az, hogy nem is igazán emlékeztem a dologra, ezért úgy döntöttem, bemegyek a zsarukhoz, és megnézem a képeket, amik bizonyítékul szolgálnak az ügyben.

Bementem! Az ügyintéző ebédelni volt, egy kedves hölgy fogadott, egyből tegezőviszonyba kerültünk, így mondhattam volna, hogy mutasd a képeket, bázz’, de nem ezt tettem, hanem udvarias fiatalember módjára megkértem, hogy pötyögje be a gépkocsi rendszámát. Ezek után rövidesen eldobtam az agyam.

Ugyanis a képen láttam az APEH melletti oldalát a térnek, ott egy megállni tilos táblát, és egy szuzukit, szépen hátbafényképezve. A következő képen pedig a kocsink motorházának a felét, az első rendszámunkat, és egy járdaszegélyt, talán házfal is volt rajta. Ekkor kérdeztem meg a hölgyet, hogy ne haragudj már, de te ebből látod, hogy hol állt a tulajdonomban lévő gépjármű? A válasz egy határozott nem volt, és az, hogy a kollégák tévedhetnek, meg bevételt kell csinálni.

Röviden összefoglalva rászánok ötezret, amit az APEH visszautal, ha nekem lesz igazam.

Ferenc beszélt

Nem szoktam politikáról írni általában, de most megteszem.

Index cikkre hivatkozunk.

Azt mondta Ferenc, idézem (ahogy a Bárdos szokta):

“a versenyszférában dolgozókat a kormány egy ezermilliárdos foglalkoztatásmegtartó csomaggal akarja védeni.”

Ez hatalmas valószínűséggel abból a zséből lesz majd, amit ma nagy csinnadrattával bejelentett mindenki.

Ezt kérdezték Ferenctől az interneten:

“a közszféra dolgozóit miért kétszeresen büntetik (bérbefagyasztás és a 13. havi fizetés megvonása)?”

Mellékesen megjegyzem, hogy a benti pletykák nem csak erről szólnak, hanem kafetéria megvonásról is. Magyarán se kajabón, se initrnetpénz hatvanezerig. (Mi ezt választjuk az utazási csekk helyett.) Meg velnesszutalvány senemlesz, ami gyógyszertárban jó.

És mit mond erre Ferenc, na mit, bazdmeg? Hát ezt:

“az igazi büntetés a munkahely elvesztése lenne. Hitelekből pedig nem szabad bérre költeni.”

Kérdezném Ferenctől, hogy a versenyszférának adott hiteleddel miből költesz, baszki, és mire? Munkahelyeket tartanak majd meg vele, hogy ne kelljen kirúgni annyi embert, és maradjon, aki szódásüveggumit csinál, bazdmeg!

Ezek után gondolkodik el az ember, hogy elmegy a picsába a cégétől, és szarik az elveire! De ezt még majd kifejetem. Tűzoltók lesznek majd benne, meg katonák.

Beszartam eléggé

Apa és anya elintézte a céges hitelt, elsétált a mélygarázsba, beszállt a kocsiba, és ment Bodza nevű kisgyermekéért. Apa a szokásaihoz hűen rutinosan, és ügyesen szelte a hátralévő métereket, amikor is balra kellett kanyarodnia, anyósáék mellé, a ház előtti beállóba. Rutinművelet.

Előtte konstatálta, és kérdezte anyát, miszerint a kisbusszal anya szülei előtt a festők lehetnek, milyen jó, hogy három hét alatt ideértek. Közben már tekerte balra a kormányt. Anya a jobb oldalon sikkant egy rövidet, miszerint “Gábor, vigyázz!”. Apa jobbra néz, mivel már igencsak keresztben áll az úton, fékcsikorgást hall, telibe tapossa a gázpedált, mert azt gondolja, kurva nagy barom vagyok én, de ebből még kijövünk. A dakotabácsik kurvaanyáznak, a kockára égetett “szlikk” gumis kocsijukkal, ami a festő srácok lelépése szerint 14 m-es féknyomot hagyott.

Apa nagy lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve bekormányozta a gépjárművet sérülés nélkül a szomszéd ház elé, igaz, hogy két centire a fától. De se karc, se semmi, csak majdnem szar a gatyában. És lábremegés ezerrel.

A fékező kocsi gyorsan el, nem várta meg azt sem, míg apa anya után kiszáll a jobb első ajtón, hogy megbeszélje a sofőr kollégával, hogy mi is történt. A festő srácok szerint semmi extra. A kocsi jött gyorsan, apa meg nem látta, mert csak balra figyelt.

Röviden ennyi. Az eset után elmentek hármasban koncertezni, ahol Bodza táncolt, és pisilt a bokrok közé.

Mit rejt a kuka?

Minden reggel a következő program zajlik: megiszom a kávémat, kimegyek a teraszra dohányozni. Ma is ugyanígy tettem. A teraszról rá lehet látni a szomszéd ház konténereire. Azokra a zöld műanyag cuccokra, ahová az emberek a szemetet teszik. Néhányan pedig kiszedik abból azokat a cuccokat, amiket újra tudnak hasznosítani. Ma egy robogós, bukósisakos bácsi kotorászott épp az egyikben.

Rohadt sokat gondolkodtam már azon, hogy a sima háztartási hulladék közül mi az, ami egy kukázó állampolgár számára felhasználható. Nem jövök rá. De tényleg nem. A mi konténereinknél az a szokás, hogy a még felhasználható cuccokat mellé teszzük, ráakasztjuk, hogy ne kelljen széttúrni a szemetet. Mert kidobálják az állampolgárok, miközben keresnek. Azt gondolnánk, hogy ezzel ezt meg lehet előzni, de nem. Mivel ebben a tevékenységben a leggyorsabb az, aki mindent visz. Itt a mellépakolt, és ráakasztott cuccokra gondolok. A többiek túrnak, és kidobálnak. És ami a legfontosabb, senki nem megy el valami beszerzett cucc nélkül.

De a kukában lévő szajré már tényleg csak háztartási hulladék. A kaja akasztva van, a ruhák szépen odapakolva. Akkor mi a büdös fene az, amit bele lehet pakolni a teszkós szatyorba?

Mert a robogós bácsi nyakamat rá, hogy nem az első volt ma, mert a szatyrába a kukából kerültek a cuccok. Tehát se nem ruha, se nem maradék kaja. De akkor micsoda? Örülnék, ha valaki ezt el tudná mondani nekem.

Talán két hónappal ezelőtt a mancsban volt egy interjú egy angol sráccal, foglalt házban él, nincs rezsije, kukából öltözködik, kukákból eszik. Kukából van a mobilja, a biciklije, mindene. De ott tematikusan lehet menni, mint mondja. A meki kukájából a hamburger, a szendvicsbár kukájából az aznap el nem adott szendvics, a mellépakolt cuccokból a ruhák, a mobil, a laptop. Tehát a fene nagy kapitalizmusban ez megy. Mert az emberek kidobnak mindent, amit még mi, magyarok is simán használunk. Gondoljunk itt a külföldi lomtalanítás során beszerzett bútorokat, videókat, bicikliket áruló holland, német, osztrák használt bútorboltokra.

De amit már mi is kidobunk, abból nem nagyon lehet eléldegélni. Pedig sokaknak ebből kell. Mi meg cigizünk reggel, és nézzük, ahogy beszerzik az aznapi kenyeret.

Na ez az, ami szar. A tegnapi lottószámok pedig, növekvő számsorrendben a következők: 1, 33, 42, 65, 70.