Karafiáth Orsolya – Lunatics are in my head
Málnás és dinnyés robbanócukorka,
s mellette még vagy négyüvegnyi bor.
December nyolc, a győri fesztivál.
Dustin? Robert? Már tényleg nem tudom.
“Have a cigar?” – lépett az asztalomhoz.
“I like the Pink Floyd” – mondtam erre én.
Fél óra kellett, míg végül levágta:
a nyelvtudásom némileg csekély.
Addig jól dolgozott a dalszövegkincs,
s később se lett a problémánk nagyobb.
Kevert nyelven egész kilenc utánig.
A sétánál mindkettőnk hallgatott.
Arcán a város hunyó fényei,
és sorra apró elragadtatások.
Fáradt, alig szitáló hóesésben
az utca könnyű végtelenre játszott.
Utáltam őt, hogy elgondolni hagyta:
ez rendben lenne tíz év múlva is.
Gyarló vagyok – rendeztem végül el,
s vettünk együtt még négy doboz cigit.
Aztán a szálloda, Győr főterénél,
aztán a hajnal, s még aztán a reggel.
Aztán a cím, mi biztos elveszett.
London hatalmas. Én meg hol keressem.
Ha látod őt, kérlek, mondd meg neki:
ha Pestre jönne, bárhol megtalálhat.
A változó albérletek miatti
tipp: Libella, Múzeum, Vadállat,
vagy lebzselek lent, a bölcsész-büfében.
Ha Pestre jönne, nálam ellehet.
Talán a pulcsiját is visszaadnám,
és lenne Borsodi, mit úgy szeret;
És összehoznám őt a kishúgommal,
aki eléggé jó angoltanár.
És mondd, hogy néhány szót már megtanultam -
villoghatnék vele, ha erre jár;
és mondd, hogy hozzon robbanós izét,
tegnapra már az összes elfogyott.
És mondd, hogy voltam párszor újra Győrben.
meg máshol is. Mint a holdkórosok.
Hozzászólások