Author Archive for kelemenbandi

Page 3 of 50

Hazaérzés

Nem nagyon lehet ezt elmagyarázni, fogalmam sincs, hogy mihez hasonlítsam, szerintem nem lehet semmihez. Egy napnyi idő az elejétől a végéig, azzal kezded, hogy elmész a halashoz. Veszel két pontyot, otthon beteszed őket a kádba. Olyan másfél-két óra múlva fejbevered az egyiket, káromkodsz közben, megpucolod, jöhet a másik, a folyamat ugyanaz. Aztán felszeleteled, és iszonyat mennyiségű asztali sóval besózod a szeleteket. Éjszakára megy az egész a hűtőbe.

Reggel felkelsz, elmégy boltba, mert elfelejtetted a bort, ami ugye kell, hazaérsz, nekiállsz tésztát gyúrni, mert ugye házi tészta nélkül nincs meg az egésznek a lényege. Szóval meggyúrsz, kinyújtod a tésztát, hatvan deka lisztből szoktam csinálni, meg három tojásból és egy sörből, lesz belőle két levél. Tészta félre, elő a hagymát, ami kilónként egy öklömnyi fej. Megpucolom, felaprítom, közben előszedem a bográcsomat, beleteszem a halat, rá a hagymát és rá a vizet, ami kilónként 1,2 liter. Mert felénk, messze innen így szokás. Csodálkoznak is rajta az emberek, hogy iszonyat hidegben lent kempelek az udvaron, egy gázpalack, meg egy bogrács mellett, de egyszerűen nekem ez kell. Mutatom, hogy miről beszélek:

Teszek bort a halba, meg kortyolgatok párat szépen amíg megfő, és cirka egy óra alatt kész az ebéd. Gondolkodik közben az ember mindenfélén, de ilyenkor egy a biztos, hogy kurvára nem vagy ott, ahol, hanem otthon vagy picit mindig. Havonta egyszer legalább.

Na, ez flash flood!

Amikor megnéztem, akkor mondtam magamnak, hogy na látod gáborkám, emiatt szar hegy alatt lakni, patakparton. Ez az, amivel nem lehet mit csinálni. Nézzétek hátul a hidat!

A 300 korsó sör projekt margójára

Eldöntöttem, hogy bezárom, de kap még másfél hetet. 2011-gyel nyugdíjba megy. Tapasztalatnak nagyon fasza volt, 52 darab sör ára összejött, megvettem belőle minden olyasmit, amit akartam. Lassan lehet, hogy eladósorba is kerülnek dolgok belőle. Az objektív árától kurva messze vagyunk, fene  tudja, hogy mennyi idő kellett volna hozzá. Valószínűleg évekig állhatott volna itt a jobb oldalon a dolog, és nem lett volna belőle semmi sem. Az innentől befolyó pénzek, ha lesz ilyen, közös sörözésen lesznek elverve. Meglátjuk mi lesz belőle. Lenullázom, és meglátjuk. Aztán tűzünk ki időpontot is. Szép volt, jó volt, a hájp részét kurvára élveztem, de ennyi. Innentől egy közös sörözésre gyűjtünk, mivel másra nincs értelme. Az esetleges és az eddig befolyt sörpénzek emailcímeire majd megy egy mail, hogy hol és mikor isszuk el a befolyó összeget!

Ennyit szerettem volna elmondani Vietnámról!

podcast #53: Fluor feat. Indigó utca – pontpontpont

Amiatt kerül ez ide, hogy bizonyítsuk azt, hogy nem csak gecigránátot és partyarcot tud valaki csinálni félrecsapott bézbólsapkában, hanem kurva jó kis zenét is képes összepakolni. Gitárral és zongorával.

Sodrás

Tudom, hogy borzasztóan sok ember szerint a dohányosokat a Dunába kell lőni, de ezt a posztot akkor is ideteszem, a miértje is kiderül talán a végére.

Kezdem onnan, hogy régen sokat sodortam cigarettát. Van is egy fasza kis sodrótárcám, amit harmadik hete újra használok. Egy bajom volt máig ezzel az egésszel. Anno bevásároltam slim filterből, volt még ittohon egy zacsi, egy baj volt vele, mentolos volt a cucc. Kerestem itt Nyíregyházán mindenfelé, sehol nem találtam filtert. A cigarettatöltés felemelkedése miatt olcsó dohányból minden boltban kapni legalább egy fajtát, cigarettapapírból is akad, füstszűrő viszont sehol nincs. Vagyis majdnem sehol.

Karcsi kolléga adott egy tippet, a főtérnél van egy ajándékbolt, próbáljam meg ott. Hát gyerekek, aranybánya. Irtózatos választék, mindenből van egy rahedli. Kilenckor nyitnak, kiszaladtam melóból, le, mondom a néninek, hogy már csak ő menthet meg a mezítlábas cigarettától, erre elmosolyodott és kipakolt körülbelül tíz fajta 6 mm-es füstszűrőt elém. Volt Rizla, OCB, Swan, tényleg minden. Swant vettem:

Jó cucc. Nem csúszkál a papírban, ha kézzel akarsz sodorni, érdes teljesen a külseje, 165 db, 250 forint körüli áron. Vettem még egy zacskó OCB filtert is, az csak 120 db, szintén 250 körül. És el is kezdhetünk forintosítani. Mivel nem titkolt cél a költségek visszaszorítása, mert a dohányzásról nem szokom le, az biztos.

Nézzük a papírokat. Gizeh papírt veszek általában, ami 50 Ft, azaz egy egység per darab. A néni rábeszélt az OCB papírokra, 70-ért adja, tényleg jó. Ahogy nézem lassabban ég, tökéletesen megfelel. Egy zöldet és egy kéket vettem.

Dohányom van, vettem 370 Ft-os dohányt a Csillag csemegében a sarkon, a mentolos cuccal még el is lehetett szívni, de amikor megláttam a választékot, akkor mondtam, hogy biza váltunk. Fasza belga dohányt vettem, de a régen szívott Drum és Samson is van, meg egy csomó zacskó, amiket nem ismerek, majd szépen kitapasztalom, hogy mi kell. A mai választás nagyon jól sikeredett, Domingo a neve, ahogy fent írtam, belga dohány. Az íze tényleg nagyon jó, elég nedves, ami a sodráshoz nagyon kell, faszán vékonyra van vágva, és nem utolsó sorban 560 Ft a 40 grammos zacsi.

Egy zacskó dohányt három – négy napig szívok úgy, hogy 6 mm-es füstszűrővel tekerek. A sima cigaretta ugye 8 mm, vékonyabb a cucc, rövidebb is, magyarán kevesebb dohány kell. És tapasztalataim szerint kevesebbet is dohányzom, és nem mellékesen jó dohányt szívok.

Ami még pluszban kell a projekthez, az a sodró. A régi szép időkben megtanultam rendesen kézzel sodorni, de az ember elkényelmesedik, sima műanyag sodróval nyomom, mert a tárcával egyszerűen képtelenség megsodorni egy slim filteres cigarettát. Néztem fém sodrót, 700 körül lehet venni, fogok is, mert a sok-sok éves műanyagom irtózatosan lötyög, el fog törni szerintem.

Végül pedig számoljuk vissza a dolgot szálra, mivel ott látszik baromira, hogy mi mennyi. Kék Pall Mallt szívtam, 620 egy doboz, 19 szál, kábé 33 forintra jön ki egy cigarettaszünet. Sodorva egy 30 grammos zacskóból eddig sodortam ötven szálat, szerintem a 40 grammosból 60 simán meglesz, azaz a cigaretta dohány része 9 forint, a papír 1 Ft, 1,5 Ft a füstszűrő. Ha összeadunk, akkor 11,50 egy szál, és nem olcsó dohányból sodortuk, mivel 30 grammos zacskót már 300 forint körül lehet venni.

Szóval kevesebbet szívok, olcsóbban kijövök, és sokkal jobb íze van, mint a dobozos cigarettának. És 2/3 pénz nem költődik el a hülyeségemre. Ami fontos.

Négy!44!

Tegnap volt a napja, közzé is teszem gyorsan!

podcast #52: Hiperkarma – Felejtő

Belakva

Egy hét után semmit nem változott a véleményem telefon ügyileg. Ez a cucc marha jó! Felszerelkeztem mindenféle appokkal, ez lett a végeredmény:

Két dologgal van problémám. Az egyik a telefonnal kapcsolatos. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy mi a büdös fenéért nem képesek a 21. században beletenni egy ilyen cuccba azt a fícsört, hogy kikapcsolva ébresszen. Mocskosul érthetetlen. Ennyi lenne a negatívum az eddigiek alapján. Valószínűleg most mindenki azt mondja, hogy nem kell kikapcslni, én sem szoktam, amióta megvan még nem kapcsoltam ki éjszakára, etc. De ez szerintem alap dolog lenne.

A másik bajom az AutoCad app. Valamiért 6%-nál kidob, nem tölti be a rajzaimat, amiket szépen feltöltöttem a netre, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Az AutoCad WS oldalon faszán látszik minden, betölt, működik, a telefonon viszont 6%-on nem jut túl a cucc, és szépen megszűnik ott lenni az app, kapom a sima képernyőt. Ha esetleg valakinek van ezirányú tapasztalata, azt szívesen fogadom.

iPhone 3G

Amióta tudott dolog, hogy lesz iPhone 4, lezsíroztuk _neccel, hogy amint beszerez egyet, a 3G-je hozzám vándorol. Kedden érkezett el a pillanat. Az átvétel a Kiadó kocsmában történt meg, fröccsöztünk egyet közben. Én inkább telefont nyomkodtam:

A fenti kép elkészülésekor még a céges 30-as kártyám volt a telefonban, ugyanis a hivatalos függetlenítés időbe telik. Amin meglepődtünk az az, hogy be sem kell vinni a telefont a T-hez. Annyit mondtak, hogy várni kell, aztán majd küldenek valami üzenetet, ilyesmi. Erre nem tudtam várni konkrétan, mert ilyenkor türelmetlen vagyok mindig.

A telefonban folyamatosan a céges kártyám volt, azzal szinkronizáltam, ilyenek. Aztán ma gondoltam egyet, és elkezdtem túrni az internetet. Találtam valahol egy oldalt, ahol egy fiatalember írja, hogy nem ám a támogatott kártya kell, hanem az, amit szeretnél majd használni. Úgyhogy rendszergazdai jogok kunyerálása, iTunes telepítés, kártya be, telefon rádug, szinkronizál és halleluja, a következő kép fogad:

A telefon független. Azóta faszán megy minden, ismerkedünk, appokat töltök, ilyenek. Bjútiful frencsip lesz ez, azt hiszem. Egyszerűen beszippant, én meg egyfolytában nyomogatom. Megyek is, töltök le ustream appot. :D

foto.kelemenbandi.hu

Régóta dekkolt ez a subdomain egy képpel, semmit más nem volt rajta. Aztán egyszercsak tegnap gondoltam egyet, és mostantól a minden50 lett a helyén. Ami ugye az 50mm-es fotóblog szekció. Ha valakinek nem tiszta, hogy miről is beszélek, akkor itt tájékozódhat, ha valaki pedig nem ismerte volna az említett tumblr blogot, akkor nyugodtan böngészheti, lájkolhat, reblogolhat, vagy leírhatja ide, hogy mit is gondol az egészről. Csak a képre kell klikkelni odalent.