Monthly Archive for 2010. január.

Az első szállítmány megérkezett

10 nap kellett neki, 16-án postázta a fiatalember.  26-án a papír szerint itt volt, két nap kellett a postának, hogy elhozza 500 métert.

A trigger ugyanakkor indult el, szóval lassan az is ideér. Egy dolgot jegyeznék még meg. A doboz alján a mi van benne felirat alatt olyan szépen be volt pipálva a documents szócska, hogy még. Magyarul a kínai íbéjerek rendes emberek! :D

A végére pedig még az, hogy mostmár a 17-40-ért megyünk, a 300 korsó sör projekt ha lassan is, de robog tovább. Eddig 40 van!

podcast #44: Dub FX – Love Someone

  1. Tegnap gondolkodtam pont az erkélyen, hogy eléggé be vagyok szűkülve zeneileg, régóta nem hallgatok semmi olyat, ami nekem új.
  2. Mazsola posztolt ma egy videót, amiről nekem Booby McFerrin jutott eszembe.
  3. Tapir erre azt mondta, hogy ha már száj, akkor Dub FX odabasz. És mutatott valamit.

Kerestem, kutattam, találtam két albumot. Nem akarok semmit mondani, megmutatom tapir videóját, aztán podkesztelem a számot. A lényeg, hogy nagyon jó, és nézzétek, hogy készül! Beszartok! :D

Közben észrevettem, hogy a videót csak a youtubeon lehet, IDE klikkelve megnézhetitek!

 
icon for podpress  Dub FX - Love Someone (Everythinks A Ripple, 2009): Play Now | Play in Popup | Download (111)

A kedvenc mesehősöd?

Diego Rivera kolléga belekezdett egy 365 projektbe a flick sztrímjén, és a blogjában egyaránt. A mai képe alatti történetet olvastam épp a flickrön, amikor eszembe ötlött, hogy kell egy ilyen kérdés, mint ami most következik. Egy baj van vele, csak olyanok tudnak rá válaszolni, akik gyakorló szülők, vagy infantilisak kicsit, és néznek olyan meséket, amik ma mennek mindenféle televíziókban, vagy amiket mi magunk vetítünk valahogy a gyerekek szeme elé.

Tehát a kérdés maga a cím, kiegészítve. Teljes formájában valahogy így hangzik: “Ki a kedvenc mesehősöd a gyereked meséiből?”

És akkor nyitom én a sort. Az enyém egyértelműen Ernie, a Sesame Streetből! A képen balra látható!

Trigger megrendelve

A mai nap folyamán elértük azt, hogy a vaku után triggert is tudtam rendelni, ami faszán távkioldóként is működik, ha lehet hinni a kínaiaknak, és miért ne lehetne, akkor egy napon belül az ebayen shipped lesza státusz, és valamikor majd ideér. Addigi is a képek:

A projekt természetesen megy tovább, van Facebook csoportunk is, lehet csatlakozni, és ha valakinek úgy tartja kedve, nyomhatja a péjpál, vagy az abakusz gombokat jobbra fent, mivel még egy vaku, és egy 17-40 hátra van!

Az eddigieket pedig köszönöm!

Projekt van, kampány van, nincs kecmec!

Akkorhát kezdetét veszi a vizuális kampány, így a választások előtt!!!

Az első vaku megrendelve

Mivel a mai nap folyamán megérkezett a 22. sör, így meg tudtam rendelni az első vakut. Egyszerű, olcsó, manuális, bikerock kolléga által tesztelt, szóval minden oké vele. Ilyen lesz:

Két héten belül ígéri a kínai emberke, addig majd izgulok. A kifizetősdi cuccai itt vannak, hogy lássa a nép, hogy én ezt tökéletesen komolyan gondolom! :D

Amint megérkezik a cucc, mutatom egyből, de addig is jöhetnek további sörök, mivel ugye a cél még egy vaku, egy trigger, és egy 17-40! :D

Az eddigi tíz embernek pedig köszönöm, név szerinti köszönetnyilvánítás várható a projekt végén természetesen!

A sörök útja

Biztosan jópár emberben felmerült a kérdés, hogy hogyan lehet majd követni, hogy a sörmeghívásokból befolyt összeg mire megy el. Kitaláltam. A vakukat és a triggert e-bayről fogom megrendelni. Az e-bay rendeléseket paypallal fogom kifizetni, mivel ahogy látom, a paypal mindenki elektronikus bankja, ugyanis abaqoosos sörmeghívás még nem érkezett.

A vásárlásokról lesz majd kifizetési szkrínsot, ahol szépen le lehet ellenőrizni, hogy mennyi ment el a cuccokra. Ez lesz az első kör.

A második körben jön majd a 17-40. Ehhez majd, ha egyáltalán eljön az ideje, segítséget fogok kérni, lehet, hogy a spottr-t is felhasználom majd, ugyanis a péjpálos levonások után ahogy számolom, 80 ropi körüli 17-40-re lesz szükség. Itt jöttök majd a képbe ti, de csakis akkor, ha ez a projekt elér egyáltalán odáig. Kell ugyanis találni majd valakit, aki a használt 17-40-étől 80 ezer forintos ár környékén hajlandó megszabadulni.

De ez még messze van, addig is ott van a péjpál és az abakusz a jobb oldalon felül, aki úgy gondolja, hogy meghív egy sörre, vagy netalántán többre, ahogy erre tegnap este is volt példa, az tegye meg. Én pedig majd szépen megköszönöm itt név szerint mindenkinek, ha egyszer a végére érünk. Ha 10 év múlva lesz, akkor is!

És a végén még egy kérés. Ha valaki megosztaná a bejegyzést, akkor kérném, hogy innen tegye, mivel RSS hiba miatt a feed megosztások nem mennek ki jól! Köszi mégegyszer!

300 korsó sör

Háttal nem kezdünk, de hát újra eljött az ideje, hogy elővegyem szeretett abakusz és péjpál accomat, és belevágjak újabb projektembe.

A dolog lényege egyszerű, mint a faék. A pluszmunkás poszt kapcsán itt is, és a plörkpajtások között is felmerült egy kérdés. Miért nem kezdek el valamilyen szinten pénzért fényképezni. Ez mind szép és jó, egy baj van vele. Kellene pár cucc.

Az 50 1.8 tökéletesen alkalmas fasza dolgok elkészítésére, a Sigma 24-70 megfelel, a nagylátómmal lenne némi probléma. A filmes gépen tökéletesen jó, de a digit vázon annyira már nem gyerebe. Egy Vivitar 19-35-ről van szó. Sérült is némileg, és nem olyan, amivel mondjuk ovis gyerekekről fasza csoportképet lehetne csinálni.

Ezért kell két alap manuál vaku (20 ropi), egy trigger egy adóval és két vevővel (5 ropi), két vakuállvány, ernyőből mondjuk kettő (nemtudom, hány ropi). Meg egy használt 17-40 f/4L USM (100-140 ropi).

Egy gond van. Mint már említettem, pénz az nincs. Ha azt nézzük, hogy a Gödörben 440 egy korsó ászok, akkor cirka 300 sörmeghívás árából ezek tökéletesen beszerezhetők, és nekikezdhetek az új “vállalkozásomnak”. És itt jön a képbe a fent említett két pénzkunyaráló accom. 300 korsónyi sörmeghívásra várok így virtuálisan. Ha ez összejön, akkor mehetek az oviba, és megkérdezhetem Marika, vagy Valika nénit, hogy mehet-e a projekt. És szépen végigbattyoghatok az összes óvodán, bölcsődén, érdeklődni, fényképezni, iskolákban osztályfényképeket csinálni, mittudomén.

A két ikont kiteszem az oldalsávba, minden este összesítem a befolyt összeget, nyomon lehet majd követni, hogy mennyi sör csordogált bele a most még üres hordóba. Szóval jobb oldalon a cuccok kint, várom a meghívásokat.

És ha ebből valami is összejön, akkor az első fotózásból befolyó zsét elisszuk, kedves gyerekek, mindenki kap egy sört, habár gyanítom, hogy akkor már nem 440 lesz korsója.

Árvízkapu

Nem sokan járnak árvízkapun valószínűleg közületek, ezért megmutatom, hogy milyen. Hátha érdekel valakit. A tározók beeresztőit is majdnem így kell elképzelni, csak azok nagyobbak.

‘Árvízkapu’ tovább…

Keressünk pluszmelót

Igen, le vagyok törve
Ne mondd, hogy túl sötéten festem
Ez tényleg szánalmas státusz:
Egy vaktöltényes szupergyilkos Pesten

URH – Bétaville

Akkor bele egyből a közepébe! A cím a poszt lényege. Pluszmunkát kell keresnem, mivel nincs. Pénzre pedig szükségünk van, mivel egy állami szektorban dolgozó fiatal házaspárnak gyerekkel, lakáshitellel, ilyesmivel nem fenékig tejfel az élet, mint azt tudjuk.

Nem kezdek el panaszkodni, mert minek, csak baszottul le vagyok törve, és éppen ötletem sincs semmiféle szinten, hogy mit kellene maszekban dolgozni. Mert a fizetés kevés. Nézzük, mihez értek.

  • építőmérnök lennék, tervezni mondjuk azt, hogy tudok, aláírni nem
  • baromira kenem-vágom az EU-s és az itthoni projektek világát, csináltam már egy rahedlit
  • mindenféle internetes hülyeségre van mindenféle ötletem, kérdés, hogy kell-e valakinek
  • talán tudok írni is
  • tudok betont lapátolni, talicskát tolni, hegeszteni is megtanultam egyszer magamtól, mondjuk két napig nem láttam
  • etc.

Ha erre téved valaki, akkor ez egy fasza szál a többi keresés mellett. Jöhetnek mindenféle ötletek, ajánlatok a kommentekben, vagy levélben. A kontakt fül alatt mindent meg lehet tudni.