Semmiféle apropója nincs most ennek. Új Jazzékiel album van, beízelítem nektek az első dalt, mert ha valaki meghallgatja, akkor majd kedvet kap az egészhez. Ez biztos.
Szóval tessék gombonnyomni itt alul, aztán pedig dönteni, hogy kell-e, avagy sem.
Semmiféle apropója nincs most ennek. Új Jazzékiel album van, beízelítem nektek az első dalt, mert ha valaki meghallgatja, akkor majd kedvet kap az egészhez. Ez biztos.
Szóval tessék gombonnyomni itt alul, aztán pedig dönteni, hogy kell-e, avagy sem.
Bodzáért mentünk a bölcsibe, elég korán, mert ma rovaritók szállják meg az épületet, körülbelül ezidőtájt. Eléggé be volt borulva, szar idő volt ma végig. Most is süt a nap, ilyenek vannak. Esik, süt, borul, esik, süt, borul. Ma már volt jég, ezért a fene gondolta, hogy megint lesz. De lett. Borsónyi cucc, szerintem látszik a videón. Mert a mobilom egyből átdobtam Noéminek, hogy rögzítse az eseményeket.
jégeső a bölcsiből haza from kelemenbandi on Vimeo.
Mivel az anyag a telefonról 3gp-ben és 176×144-ben jön ki, ezért átkonvertáltam, és kicsit nagyobbat csináltam belőle. Meg is látszik rajta, de a célnak megfelel.
Szóval a konvertálás után vimeóra fel, közben kipróbáltam a wp automatikus frissítését, ami meglepetésemre most 100%-ban működött, így ez a poszt már 2.8 alatt íródik. Aztán majd ha kitapasztalom, írok is róla valamit.
Nem igazán akarok panaszkodni, hogy mennyi munka van mostanában. Inkább megmutatom.
Egyébként a kép egy autostitch nevezetű programmal készült, 6 darab, mobillal lőtt fotóból összerakva. Tegnap írtam róla egy kis cikket a spottr-en, ha valakit érdekel, olvassa el nyugodttan.
Már délelőtt eldöntöttem, hogy ma lesz podkeszt. Azt még nem tudtam, hogy milyen zenével, de gondoltam valamire. Magyar volt, régi volt. Konkrétan a KFT Eszter a meztelen nője. De mivel baromira eszembe jutnak régi dolgok, helyzetek zenékről, ezért miután meghallgattam, másik zenét kellett keresnem.
Volt az F.O. Systemen keresztül a Public Enemyn át minden. Susanne Vegánál kötöttem ki. Azt hiszem nem volt rossz választás. Már harmadszor szól a fülemre.

De mivel baromira nem akartam ma angol zenét, ezért egy nagy kedvenc jön most, ami odafentről már totálisan beazonosítható. Cseh Tamás énekli Bereményi Gézával közös szerzeményét, 1978-ból. Mert Cseh Tamást szeretjük nagyon. És minden jót kívánunk neki, mert azt kell.
Cseh Tamás - Amikor Désiré munkásszálláson lakott (Antoine és Désiré, 1978) [1:50m]: Play Now | Play in Popup | Download (228)