Reggel nekikezdtem a szokásos rutinnak hat óra körül. Bodza ébresztett, kivonultunk a nappaliba, elkezdtünk mestét nézni, ittam kávét, cigiztem az erkélyen. Közben repülőgép végsebességekről gondolkodtam, meg kakaó melegítésről. Aztán csörgött a telefonom. Édesapám volt. “Anya meghalt!” Ez volt az első mondat, amit hallottam. Reggel óta sírok. De azt hiszem, mindenki ezt tenné.
És akkor anyának én, még egyszer utoljára, úgy, ahogy szeretett, zenével, mindennel:
Búcsúzóul pedig: vigyázz magadra. Az ég felé nézünk egyfolytában. És szeretünk nagyon!!!
:’(((((((((((
Részvétem…
hm… ez szomorú…
részvétem
Részvétem.
… részvétem.
“Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még…”