Elmúlt a karácsony. Sütöttünk, faragtunk, főztünk, ajándékoztunk, fényképeztünk. Noémi is, én is. A faragás csak rám hárult, de ez lényegtelen. Jó volt nagyon. Tegnap volt az első nap, hogy újra dolgozni kellett mennem. Szar volt, a hosszú ünnepek alatt elszokik az ember az ilyemitől. Megint fél hatkor kelni, végigcsinálni a reggeli rutint, hétre beblattyogni. Ebédidőben pedig kiruccani a fotóshoz, negatívot előhívatni. Mert abból lett egy rakat.
Itt leragadtam a másodiknál, ezért most valahogy nyolcat pótolnom kell. Vagyis kilencet kellene, de mivel itt Nyíregyházán sehol sem lehet fekete.fehér negatívot előhívatni, ezért az a film még a házában lapul. És itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy kérést intézzek a kelemenbandi [pont] hu olvasóihoz:
Szóval a képek. Van már köztük jópár, amit már rendszervakuval csináltam. Nehéz volt beleszokni, de ment. Ráadjusztáltam a G2-re, és eleinte azzal gyakorlatoztam, hogy lássam egyből az eredményt. Amikor úgy éreztem, hogy már menne a filmes géppel is, akkor felpattintottam, és hajrá. Azóta meglepően jól sikerülnek a beltéri felvételek. Szóval beízelítés a flickr képek közül:
Ha valaki gondolja, klikkelhet rájuk, és megnézheti nagyban, vagy szemezgethet a többi flickr fotó közül.
Idén már nem lesz poszt. Elleszünk itthon szépen csendben, sörözünk, gintonikozunk, sütünk sütit, meg pogácsát, csinálok sajttekercset, és belemegyünk a 2009-es évbe (amire természetesen mindenkinek mindenféle szépet és jót kívánunk). Amikor is majd kezdetét veszi a munka így is, úgy is, meg a titkos projekt élesedik, ami miatt majd több posztot kell írni, megerőszakolván magam, ami nem is baj, legalább pallérozom az agyamat, Bodza megy vissza a bölcsibe, Noémi pedig vizsgázik. Én meg szerintem veszek egy EF 50mm/1.8-at, ne kelljen mindig TcT-től kölcsönkérni. Meg el kell intéznem a műegyetmre visszamenetelt, mivel kedves kis feleségem államvizsgája után nekem kell megcsinálni valahogy a második diplomát, mert már így is kurvára le vagyok maradva.












BUÉK!!!
))
Szia! Nekem olyan érzésem van, mintha nem ismernéd a vaterát, (ez azért biztos nem így van) ami az ilyenféle fotósoknak igazi paradicsom lehet, némi szerencsével.
Előhívótankból rögtön négyet is vehetsz:
http://www.vatera.hu/fenykepezogep_kamera_labor_muterem_c1075.html?q=tank
De én vettem már nemrég egész komoly gépet is nyolcezerért, plusz vaku. Ezt itt:
http://img.vatera.hu/photos/49/78/196_1_big.jpg
Szóval nem hülyeség.
Boldog, nyugalmas új évet!÷)
Gyulus: a vatera nézegetés napi program, de ha venni kell, akkor rendelek a Soós fotótól újat, mivel árban nem annyira vészes (3300 pénz), és tök új. (Megrendelve vegyszerrel, és egy törlőkendővel együtt. 4340 pénzért.)
A kérdések pedig csak amiatt kerülnek fel ide, mert kíváncsi vagyok, hogy az emberek felajánlák-e azokat a dolgaikat,a mik már nem kellenek nekik. Általában ez nem szokott sikerülni, de egy próbát mindig megér.
Szerintem az úgynevezett “macera” az, ami visszafogja az embereket az adakozástól. Egyeztetni, becsomagolni, postázni, huhh…