Alapvetően az ember örül annak, ha hazamegy. Most is így van ez, de az ok, ami miatt hazamenetel lesz, nem örömteli. Temetésre megyünk, amit az ember mindig szeretne kihagyni, mivel ha nem kell temetésre menned, akkor nem halt meg senki. Ozorára megyünk, keresztül a fél országon, holnap délután. Noémi nagymamáját temetik. Szar ez eléggé.
Én fejben ezt csak háromszor csináltam végig, mivel amikor apai nagypapám meghalt, még csak nyolc éves voltam, az nem olyan. A másik háromról meg nem kell most beszélni. A többi aggódós dologról sem, írtam itt már arról eleget.
Szóval megirányozzuk Ozorát, aztán Baja, Budapest, és valószínűleg Valkó. Táppénzen leszek. Nem azért, mert a jobb térdem két hete kétszer akkora, mint a bal, hanem azért, mert az ember ifjú munkáséveiben igen kevés szabadsággal rendelkez.
Van egy elméletem erre. Úgy szól, hogy ha én hoznék döntéseket a jómunkásemberek szabadságával kapcsolatosan, akkor minden kiadható szabadság az évek múlásával csökkenne. Mivel mikor van az embernek szüksége mocsok sok szabadságra? Amíg “fiatal”, kéremszépen. Ötvennyolc évesen nem akarok én majd hatalmas országtúrákat tenni, hanem örülni fogok annak, hogy nem kell bemennem a vízügyhöz, és mondjuk horgászhatok évente két hetet valahol, vagy mittudomén. Jelen pillanatban van huszonöt napom évente. Ami semmire sem elég. Idén pláne, de ez mindegy.
Alapul vegyük azt, hogy egy hazamenetel minimum két nap szabadság. És akkor pénteken és hétfőn utazunk, egy hétvégét töltünk a szüleimnél. Ezért hetes turnusokat tolunk, de inkább kétheteseket, és országjárást csinálunk olyankor. Mert még van hova menni. De ha már öreg leszek, akkor majd jönnek a gyerekek, nekem meg nem kell majd sehova mennem, maximum a szabadság idején meg kell tennem a hútőszekrény és a kanapé közötti utat.
Szóval ezt az nagy embereknek megfontolás céljából erősen figyelmükbe ajánlom. Mert a sok fiatal nem azért van ám táppénzen. Hanem vagy a kisgyerek/ek miatt, vagy mert pihenni megy, vagy éppen szomorú dolgok történtek vele, és három nap nem elég. És ez nem biztos, hogy így jó.
0 Responses to “Zajlik a zélet, kell a szabadság”