Monthly Archive for augusztus, 2008

Ha az ember nekiindul mindenféle keletre lévő szomszédos országokba, akkor ezt teljesen nyugodt szívvel teszi. És teheti is. De csak aadig, amíg nem tér le a járt útról, és nem megy fel a hegyekbe. Esetünkben a Fehér-Tisza forrásáról van szó. (A Fehér-Tiszáról bővebben sehol nem lehet tájékozódni. Most néztem meg a wikipédia Tisza szócikkét, még javítanom is kellett benne. Bázzeg! Összekeverik az emberek a feketét, és a fehéret.)

Naszóval. Ha valaki arra vetemedik, hogy felmegy a Fehér-Tisza forráshoz, akkor az alábbiakkal kell számolnia:

• bérelt UAZ-ok, kábé 16 éves sofőrökkel. 4000 Ft/kopf körül elvisznek (grivnyában), de fogalmuk nincs, merre kell menni.
• a fentiek miatt lefizetett határőr parancsnok, 200 grivnya, plusz egy üveg konyak, és egy nagyon faszán beszélő kolléga, akinek a meggyőző képessége sem semmi. Gondoljunk bele, hogy itthon mi lenne, ha pénzzel, meg piával besétálnánk egy határőr laktnyába.
• a veszetegetett parancsnok által adott határőr “kolléga”, aki ismeri a terepet, de mint alant majd látni fogjuk, ez sem elég.
• kurvára felkészült határvadászok, akik már jártak Afganisztánban, nem úgy, mint mi.
• kurva nagy hegyek, iszonyatosan meredek hegyoldalak.
• vodkavásárlás, még a hegy előtt.
• sörvásárlás, még a hegy előtt.

A fentiek birtokában nekivághat az ember fia egy jó kis rázós útnak. Esetünkben az árvíz eléggé elvitt mindent. Itt elsősorban utakra gondolok, mivel odafent egy árvíz cirka 4-5 óra, viszont az rohadt gyors, és magas víz. Tulajdonképpen elsöpör. Ha szarrárázódtál a mederben UAZ-ozásban, és elfelejtetted a kiskölkök gyilkos és kurvajó vezetési technikáját, nagyon szuper lesz a további cirka egy órás út, mikoris elérsz egy hegygerincet, ahonnan mocsok szép a kilátás, és a forrás sincs már olyan messze.

A kép készítésének helyétől ez kábé 10 perc. De nem lehet minden ilyen egyszerű. Amint odafent látszik, balra van egy kerítés. Na, az az ukrán-román határ. A kocsi pedig egy felszántott sávban áll. Erről azt hiszem, nem kell többet mondanom. A kattintástól számított 10 percen belül, fegyveres, kutyás, félmeztelen, dzsipes, mindenféle emberkék jelentek meg, útlevelet kértek, párat visszaadtak, sokat elvettek, nálam meg nem volt, azzal nem nagyon tudtak mit kezdeni!

Ezek után elszállítottak bennünket gépjárművestől az 1700 méter körül lévő “őrsükre”. Fasza hely volt. Mi meg rendesen be voltunk szarva. Attila kolléga, aki mindenféle ukrán dolgok elintézője, csak annyit mondott, hogy gyerekek, itt most nem lehet semmit sem csinálni, határt sértettünk, hiába van velünk határőr, ez már a szomszéd megye, itt más a játék. És baszki tényleg, még az egyenruhájuk is más volt. Elkezdődött a telefonálgatás, mindenfelé, mert víz az nincs, ablak nincs, csak nájlon, fűtés nincs, semmi, de térerő, az van. Mert mobilon tolták. Cirka két óra múlva elérték a lefizetett parancsnokot, aki mondta, hogy a “magyar barátainkat” azért már ne. De az ukrán sáfőr kollégákkal lehet bármit csinálni. A két srác közül a magas szőkét szépen el is gyepálták, és utunkra engedtek bennünket.

Mentünk, és örültünk eléggé, hogy ennyi idő alatt lerendeződött a játék, senki sem sokallta már a pénzt, meg a konyakot.

A vége az lett, hogy lemásztunk valahogy a rohadt meredek hegyoldalon, nagy nehezen megtaláltuk a forrást, ittunk egy vodkát, meg tiszavizet, csináltattunk a határőr sráccal egy csoportképet, aki egész végig hülyének nézett bennünket, miszerint is mi a francnak akarunk mi felmenni oda. Aztán nagy nehezen felblattyogtunk, ez tartott a legtovább.

Este még ittunk két sört, aztán mindenki aludt, ahogy csak tudott, és megfogadta, hogy kurva szép ez az egész, de többet a Fehér-Tisza forrásának a közelébe sem megy. A következő cél a torkolat.

(Az “őrsön” készült fotók az ukrán határőrség határozott tiltásai ellenére készültek. De azért publikálom, mivel én ott sem voltam)

A csütörtök hajnalban kezdődött. Azért, mert neki kellett lódulnunk az fene nagy Ukrajnának. Megmászni hegyeket, inni vodkát és sört. Magyarán “tanulmányút” az árvizes osztálynak.

Ment is minden, mint a karikacsapás, szállás Rahón, gyors bepakolás, indulás tovább. Első nap a Fekete-Tisza forrását irányoztuk meg. Kellett hozzá találni két embert, aki rendelkezik katonai UAZ-okkal, és kellő vezetési tapasztalattal, hogy ne kelljen 30 km-t gyalogolni a forrásig. Meg az is okozott némi problémát, hogy árvíz után voltunk, minden út tényleg járhatatlan. Felmentünk, gyalogoltunk, amennyit kellett, ittunk Tisza vizet, meg egy vodkát, és letudtuk a Fekete-Tisza forrást.

Másnap rántotta a szállás melletti kricsmiben. A képen látszik, hogy miért estünk le majdnem a székről józanon, amikor a néni lehuppantotta elénk a cuccot. És meglepetés volt az is, hogy jár a kaja mellé egy vodka. Mivel rájöttem odaát, hogy nem csak likőrök vannak, amiben van vodka, hanem sima áfonyával ízesített cucc is van, amit jó esetben előtted kevernek, az lett a választás mindig, amikor csak lehetett. Aztán újabb túrába kezdtünk, sofőrökkel, lefizetett határőrökkel, aztán két és fél órás határőr fogsággal fent a semmi közepén, 1600 m-en, végül Fehér-Tisza forrással. Erről bővebben holnap, képekkel, lehet, hogy némi videóval.

És innentől már csak Titelbe kell lejutnom, és a Tisza kipipálva, az elejétől a végéig.