Köszönet

Munkahelyi szarok miatt meg kellett szakítanunk kedves kikaccs 2008 programunkat. Történt ugyanis, hogy hétfőn egy pénteki telefon miatt dolgozni kellett mennem. Utólag lehet, hogy jobb is ez így.

Hétfőn bementem hétre, nyolcra teljesen felbasztam magam. Mindegy is. Noémi fél három körül telefonált, hogy hasfájás van, nem nagyon tud felkelni az ágyról, siessek haza. Otthagytam mindent, kocsiba be, suhanás, Noémi tényleg rosszul. Elmentem Bodzával gyógyszerért, meg vásárolni és teknősöket, meg halakat nézni. Mire hazaértünk, javulás semmi, ügyeletre be. Ott a doki adott széntablettát, amiből szerinte nyolcat, meg mondta, hogy a vásárolt nospából kettőt. Hatás semmi.

A mai nap is hosszúnak ígérkezett, közben Noémi már körzeti orvosnál, aki adott egy beutalót a sürgősségire, mert szerinte gyorsan sebész kell. Kellett is.

Fél ötkor mondtam a többieknek, hogy mindenki húzzon haza, holnap folytatjuk, mert nekem kórház. Beszaladtam, váltottam Noémi édesanyját. Mire lecsöpögött az infúzió, kiderült, hogy befekvés, sebészet. Némi protekcióval (anyós) megfűszerezve még mai műtét. Választhattunk orvost, szerintem jó volt a döntés.

Noémi este negyed kilenckor már a műtőben volt, kilenc húszkor tolták ki a liftből, nyomtam egy puszit a kábult homlokára, körbetelefonáltam mindenkit, és hazajöttem, hogy beleírjam az internetbe, hogy Dr. Sárdi Péter előtt (aki bemutatkozáskor elhagyja a doktort!!!) kalapot le. És köszönjük! Nagyon.

0 Hozzászólás - “Köszönet”


  • Nincs hozzászólás

Te mit gondolsz?