Utcazene fesztivál

Van egy fesztivál a nyáron, ami immáron harmadik éve szerves része az életünknek, a szabadság akkorra van ütemezve, ilyesmi. Mondjuk hatalmas nagy mák az, hogy a  bajai halászléfőző utáni kedden kezdődik. Így össze lehet kötni a kettőt. Nekünk külön jó, hogy Bajától már nem kell annyit autózni, mintha egyből Nyíregyházától irányoznánk meg a helyet.

Nem írtam le eddig, de aki akár egyszer is járt arra, és megállt mondjuk a mekinél kajálni az tudhatja, hogy a címben is említett fesztivál Veszprémben leledzik, a lényege pedig az, hogy öt napon keresztül minden nap délután nekikezdenek az utcazenészek, ha jól számolom öt színpadon, a többiek, akik pulpitus nélkül maradtak, csak úgy simán, egy szinten a közönséggel. Este pedig “nagykoncertek”. És innentől kezdve érdemes az egészről beszélni, sokat. Amit hatalmas valószínűséggel nem nekem kell megtennem, voltak és lesznek rajtam kívül erre sokkal alkalmasabb emberek.

pillanatkép

forrás az utcazene.hu

El kell menni arra az öt napra, és az ember visszatérő utcazenefesztiválos lesz. És mondjuk vesz egy táskát is. :) Csak azért, hogy jövőre is jöhessen.

Zárszóként pedig állhat itt egy idézet, amit egy fent már említett, nálam erre sokkal alkalmasabb ember követett el, amikor írt arról, hogy milyen is ez az egész:

…itt is vannak színpadok, van rock and roll, van Kiscsillag és van Quimby, van sör, vannak lányok és fiúk, és van vidámság. Mondom, első látásra olyan, mint a többi. Első látásra…

8 Responses to “Utcazene fesztivál”


Leave a Reply