Hogyan tüntessük el a pagemenu-ből az oldalt?

Ezt a kérdést tettem fel magamnak ma délután, mivel ki szerettem volna iktatni a lakás projekt oldalamat, de úgy, hogy megmaradjon, és elérhető legyen arra a hivatkozásra kattintva, amit beaplikáltam az oldalsávba.

Eleinte komoly akadályokba ütköztem, mivel azt hittem, hogy elég, ha csak privátba áttolom az oldal státuszát, azt sanyi. Mondanom sem kell, hogy ez a megoldás nem nyert hangszórót. Ekkor jött a word-press.hu, ahol a fórumban feltettem egy kérdést, de mire jött egy válaz, ami elviekben segített volna, de nem úgy akartam, addigra elkezdtem guglizni.

A gugli pedig a hatodik átfogalmazás után talált nekem valamit. Körülbelül a következő kifejezésekkel próbáltam operálni: how to hide a wp page from the page menu. Egyszer csak a hide helyett mondom, hogy exclude, mert a hide-ra mindenféle megoldások voltak, ami ugyanúgy eltüntette az oldalt, csak én láttam az adminból. De nem ez volt a cél.

Tehát nem tudom, hogy milyen indíttatásból, de toltam a hide helyett egy exclude-ot. És láss csodát!!! Akadt valami a horogra. Még pedig egy wordpress plugin, amivel a következőt kell művelnünk.

include page to menu Először is ugye simán feleftépézzük a cuccot a wp-content/plugins könyvtárunkba, aztán aktiválás. Ezek után pedig semmit nem kell csinálnunk,  csak elhúzni az oldalainkhoz, ahol a balra található kis doboz jelenik meg a semmiből. Mert eddig ugye nem volt ott. És ha kivesszük a pipát a checkboxból, és mentünk egyet,  már elő is állítottuk az oldalunkat úgy, hogy semmi sem hivatkozik még rá. Ezek után pedig azt tehetünk vele, amit csak akarunk.

Csinálhatunk olyat is például, mint én a Lakás projekt alatt. Mert konkrétan ezt szerettem volna.  És ezek után ha akármilyen aloldalt akarunk csinálni a blog alá, csak kiszedjük a kis pipát, és lőn világosság. Mert csak bepászítjuk valamihez az  url-t, és készen is vagyunk.

Röviden és tömören ennyi. Én meg szívtam vele vagy másfél órát.

2 Responses to “Hogyan tüntessük el a pagemenu-ből az oldalt?”


  • Hali!
    Nos van egy sokkal egyszerűbb megoldás amihez mindössze hasznos ha otthon vagy kicsit a phpben HTMLben és Cssben…:
    saját widgetmentes sidebarodban megkeresed a sort… Ezt átszerkeszted így:
    (1,2,3 oldalakat listázza csak ki, vagy (mindet kiirja kivétel a 4es IDvel rendelkező lapot..)

  • @Hgrg: Nemn volt kedvem keresgélni, és piszkálgatni. Azt hiszem, hogy ennél egyszerűbb megoldás nincs. Legalábbis én azt gondolom, hogyha valamire van plugin, akkor nem hegesztek. Az az utolsó megoldás.

Leave a Reply