Összehegesztettem az alapot, már akar minden “magyarni”, ahogy Örkény mondja. Nemsokára kezdés, már csak a domain kell, az meg alakul!
Monthly Archive for április, 2008
Page 4 of 4
Valami ilyesmi lesz a kelemenbandi.hu, de persze máshol. A tárhely és a domain már intézés alat van, tárhely holnap, domain kábé két hét múlva.
A fordítástelepítéssel szívok, de megoldom majd azt is. Tulajdonképpen faszának tűnik minden. A posztok a rendes indulásig itt lesznek, aztán import, a megoldás már megvan, és “megyek tovább” nyugisan. Remélem érdeklődők lesznek, ha nem az sem baj.
Ha valakit zavar, előre szólok, hogy kibaszottul vulgáris leszek! (És most kajánul vigyorgok!)Ma jutottam el odáig a nagy wordpress tréning után, hogy a rohadtul nagy hacacáréval beharangozott nagykriszta showder szereplést vágatlanul megnézzem.
És én ezt az egészet kurvára nem értem. Most ez vagy a nagykrisztának volt jó, vagy a fábrynak, de szerintem neki kurvára nem kell.
És mondjuk a nagykrisztának se, mert minek. De az ertéel az ertéel. Ennyit erről akkor.
WordPressel szeretnék blogot írni már kurva régóta. De nem nagyon akaródzott ez az egész elmenetel innen. Most találtam valamit, amivel le tudnám menteni az eddigi bejegyzéseket, kommenteket, mindent, meg a wordpress sem idegen már.
Szóval elképzelhető, hogy a hónap közepétől kelemenbandi.hu lesz, és wordpress blogolás. Találtam egy fasza hostot, jövő héten megcsinálom. Ezt most így baromira eldöntöttem, de valószínűleg a kutyát nem érdekli.
Majd meglátjuk, hogy mi lesz.
De a lakás projekt marad, az tuti.
A tegnap beindított projektem igen meglepően eddig 400 pezetát hozott, amire egyáltalán nem számítottam. Ez tulajdonképpen komédiásnak köszönhető, ahogy láttam, akit én csak névről ismerek, meg olvasva, meg már kedvenc sógoromtól is hallottam róla. Így virtuálisan, és betűben szeretném ezt a budgetnyitást megköszönni. Ígérem, hogy beleépül az új lakás árába, a többivel együtt, ami még esetlegesen érkezik.
Ennélfogva tök egyszerűen kimondható, hogy látogatószámot kell növelnem! (És most vigyor van az arcomon!)
De igazándiból jelen pillanatban az foglalkoztat jobban, hogy holnap kvimbi koncertre megyünk, amit már vártunk eléggé, leadjuk Bodzát a nagyszülőkhöz, és usgyi, DE holnap plasztiknésön, én meg lemaradok az elejéről (ugyanígy jártam a legutóbbival amikor hazafelé tartottam Bajára), amit utólagosan sem lehetett bepótolni, mivel 70 évre titkosítva lett, hozzá nem járulás miatt. Mondjuk a holnapi utólag nézhető.
De kijelenthetjük, hogy az úgy nem gyerebe, hogy bekapcsolódok 10 körül, éjfélig nézem -addig van esély- és másnap meg a kihagyott mondjuk két órát.
Dilemma!!! Szomatra hagyom, úgy izgalmasabb lesz!
Az abaqoos projektem pedig folytatódik, amíg nem költözünk. Enni nem kér ugyanis. És köszi!
És végül ha valaki okos, és tudja, az megmondhatná, hogy kikapcsolt, a rooterhez utp kábellel csatlakozó gép mellett mi a picsáért fele sávszlem van a wlanon keresztül a notebookon? De csak lefelé. Felfelé stabilan maszkimum!!! Az utp-s gépen meg szakít 10/2-vel!!! Nemérteni. Eddig nem volt baj. Szóval okosok legyenek szívesek kommentelni, mert a megszokott fórumaimon eddig nincs válasz.
 
 
 
 
 
 
Hozzászólások