El valék havazva.
Annyi a dolog, hogy még, állandó menetel van, amit szeretek, mert az ember fia lát, és tapasztal, ami az árvizes szakmában kifejezetten jó, új igazgatóságon meg pláne.
Csak kéne egy kis pihenés, vagy nemtudom. Mert a folyamatos menetel is kifárasztja az embert. Holnap például Záhony, aztán Kisar, ahol ma is voltam. (pénteken meg szabi, Bodzázok, mert Noémi suliz) Múlt héten meg Székesfehérvár, meg már mittudomén.
De mondjuk Székesfehérvárt megszerettem, mert miatta gyorsult be a fizetésemelés dolgom.
Az eredmény egyharmad!
Már a harmadik vasárnap, hogy úszkálunk, és baromi jól megy, ahogy alant látható.

Persze merülni is jól merülünk!
Kis feleségem benevezte Bodzát egy fényképes játékra. Lehet választani sok kölök közül!
Aki esetlegesen idetéved, és kedve van, az klikkeljen IDE és keresse ki Bodzát, aztán pedig támogassa egy szavazattal a többi kiskölyök ellen!
Szpászíbá, szágyítyesz!
De valószínűleg már ültök.
Tökéletesen érintett lettem Fodor Gábor ügyben.
Történt ugyanis, hogy letette a nagyesküt -amihez granulálunk neki- és azóta ő a nemtudomhánymillió magyar környezetvédelmi minisztere.
Egy dologra szeretném felhívni a figyelmet! Fodor Gábor -akivel mellesleg szimpatizálok/tam- nem a környezetvédelem minisztere csupán, hanem az fene nagy, és a kilencvenes évek eleje óta kurvára csökkenő vízügyi szakágazaté is. Ezt rendszeresen elfelejti minden őt kérdező (és talán ő is), mint ahogy ezt tegnap láttam a magyar egy mittudomén melyik esti műsorában. Kérdezték mindenről. Kivéve egyet.
Kezdeném talán ott a dolgot, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy ki ül a legtetején a dolgoknak, csak jó politikus legyen. Fodor talán az. De akkor, amikor az országban az árvizekre mindenki csak akkor emlékszik vissza, amikor valaki megmondja neki, hogy mikor volt, hol kutakodjon a hülye agyában, akkor ott akkor kell környezetvédelmi miniszternek és környezettudatos gondolkodás nevelőnek lenni, amikor nem pályázati pénzekből kell töltést, meg árvízi tudatosságot fejleszteni.
Nem szabad elfelejteni azt, hogy az a minisztérium ott az nagy budapest fő utcáján nem csak a környezetvédelemé ám. Főleg a riportereknek nem. És Fodor Gábornak sem.
Csak most a környezetvédelem a divat. És ide illenék egy Neurotic szám.
Amíg egyesek mulatoznak, addig mi játszadozunk!
Így:
