Annyi munka van, hogy még, és az elhanyagolható dolgok közül manapság a blogírás az, ami marad elfele. Az ok az, hogy mikor hazaérek, inkább babázás van, amikor pedig letesszük Bodzát, akkor meló, vagy aluszka. De most amíg Bodza esz -én meg szüneteltetem a melót- van idő írni. Ezeret.
Például kedden apa (azaz én) és Laczik kolléga elutaz az fene nagy Budapestre, gépjárművet vásárolni a családnak (azaz nekünk). Mivel a kiskocsi, ahogy írtam korábban, már szétszerelve hever valahol. És újat kék venni, ami már ki is néződött, Laci kipróbálta, én meg bízom benne, szóval kedden irány Darány, vagyis a Könyves Kálmán körút.
És ha ma jár erre valaki, és kompetens a témában, akkor idebiggyeszthetné, hogy a %u201Eközkézen forgó%u201D régi 1:10000-es katonai térképek szintvonalai m.A.f.-ben, vagy m.B.f.-ben vannak, mert jelen pillanatban ez az, amitől kiver a víz. Mivel csak térképrészleteket kaptam, és fontos lenne elégge ezen információ agyamba kerülése. Mert szerintem nemtudom, hogy melyik a kettő közül. Az biztos, hogy az egyik!!!
Szóval várom a segítséget, ha érkez.
Ja, és Bodza nő, mint a gomba, már 4320 grammot nyom. Büszke vagyok baromira!!!
 
 
 
 
 
 
0 Responses to “Meló és babázás”