Monthly Archive for 2006. december.

három az igazság

Tegnap dél körül megérkezett kedven sógorom és fúrót is hozott magával. Nekiláttunk hát felszerelni a falra a kábé két héttel ezelőtt beszerzett polcokat. Az elején ment is minden simán.

Történ aztán, hogy a csavarhúzók elbaszódtak. A szomszédban a baumax, átszaladtunk (1), vettünk. Tekertük be a falba a csavarokat, amikor is az akciós csavarhúzó megadta magát. Elindultunk újra a baumaxba, de anyósomékhoz menetel lett belőle, mert Norbertnek jelenése volt a térddokinál. Onnan akkor baumax (2), megint csavarhúzó vásárlás, meg tiplit is vettem, mert túl nagynak bizonyultak azok, amiket a polcokhoz adtak el. Közben kiderült, hogy vissza kellene menni anyósomékhoz, hozni kocsonyát, és vinni is kell Öcsi bácsiékhoz. Ezt gyorsan lezavartam.

Miután hazaértem, egyből rávetettem magam a fúróra, két lyuk oké, a harmadik betonba ment, a téglaépületben. Mondom sebaj, hívom Gábor kollégát, aki a nyíregyházi vízügyön dolgoz, egy pályázatunk van, hogy kéne a fúrója, mert az övé ütve. El is mentem érte, itthon beüzemeltem, megyek bele a likba, semmi. Pedig ez ugye ütve. Újra ki a baumaxba (3), venni betonfúrót. Összességében a tegnapi baumax buli belekerült kábé 5000 pezetába, ami fasza, ahhoz képest, hogy a három polclap 3000 volt, a köcölékek meg négy. Szóval immár betonfúrófejjel és ütvefúróval bele a lyukba. A hegy izzik, mint a jó édes anyja, de másfél (azaz másfél) óra alatt sikerült kifúrni a két lyukat. Eléggé belefáradtam. Utána a harmadik polc már sima ügy volt!!! Most fent díszelegnek könyvekkel és virággal a falon. A képeknél meg lehet tekinteni.

És Bodza szobája is átalakult a tehénről falra mászott manócsúszdás manócskák miatt. Amik ugye Norbert népszerű tehene után készültek szabadon, általa, csak nekünk, csak itt és csak most! Őket is meg lehet tekinteni a fent említett helyen.

Röviden és tömören ennyi.

ülök

Kis családom aluszik, én meg ülök a gép előtt, szép csöndben, és épp szülővárosom webkameráit nézegetem. A két ünnep között dolgozók pont most mennek munkába, elindult a szokásos hétköznapi nyüzsgés.

Nekem meg honvágyam van. Jó lenne összepakolni a kis családot, és usgyi haza, legalább pár napra. De majd januárban. Ha nem lesz nagy hó.

év vége

Jó rég volt időm arra, hogy idefirkantsam azt, ami éppen aktuálisan a fejemben van. Ennek az lett a következménye, hogy papírfecnikre akartam írni, hogy majd jól be ide, de ez csak ötletszinten működött.

Úgy indult az ünnepi dolog, hogy lesz ezer munka, nagyon jó pénzért, csak még idén kész kell lenni. És hál’ Istennek adathiány miatt majd csak januárban kell nekikezdeni, úgyhogy a pihenés most tényleg pihenés lesz. És ez fasza!

 

Ma pedig beszerződtek az utolsó dolgok is, mint fenyőfa cserépben, kaja hozzávalók, némi ajándék, ami a végére volt hagyva, úgyhogy lehet sütni-főzni.

Bodza anyájával kaja fronton mozog épp, én meg bejegyzek egy doboz sörrel, és elvonulok balra, konyhálkodni.

Tehát mindenki legyen jó, a karácsonyi üdvözletet pedig kedves sógorom blogján képeslap formájában megtalálja, aki akarja. Mert érdemes megnézni!

pakolás

Mivel új kolléga beköltözött kis szolgálati lakomba, tisztábbnak láttam elhurcolkodni onnan, ezért ma gépjárművel tettem meg a cirka 90 km-t oda is,vissza is. De közben kiderült, hogy nagypapának jó lenne kivinni a miskolci porszívót, meg mardt még ott pár cucc, mint ágynemű, meg paplan, ruhák, ezért holnap is gépjármű lesz az eszköz. És időben haza is kell érnem, mert Noémit vinnem kell doktorbácsihoz.

Bodza pedig egyre aranyosabb! Mondom ezt, mint elfogult apa? Erről azt gondolom, hogy nem, mert tényleg szép gyerök. Ma példának okádék hajnali háromkor, kb. hét óra alvás után bekajolt 235 grammot. (Ha az idő nem stimmel, majd javítok!)

És aki gondolja, nézheti az egyrecsak frissülő képeket!

És etetheti gézát is, hannőjön’ a mája nekije!

budapesten

Ma jött el a napja, hogy reggel felszálltam a vonatra – amiről külön vélemény alakult ki bennem tegnap – és jöttem felfele az nagy budapestre, mert ma vihetem haza a kocsinkat.

Fogalmam sincs, merre járhattunk, mivel dolgoztam sokat, mert hülye módon elvállaltam két olyan munkát, mait nem kellett volna, mert nem éri meg. Nagyon nem. Mindegy is, nem csinálok segget a számból. Meg kell csinálni. Tehát kaptam egy üzenetet, hogy a kocsi csak délután négy felé lesz meg, addig pedig valamit kezdenem kell magammal. Beültem hát a Tandembe, és a hely meghozta az íráshoz való kedvet. (Meg az ingyen wifi!:)

Tehát a munka folytatódik tovább, szerintem fél óra múlva befut kedves sógorom, mert ebédszünete van, és úgy beszéltük, jö. Röviden ennyi.

Ja, és a MÁV! Tegnap megyek ki a vasútra, bérlettel nyomom a napi 90 km-t oda is, vissza is, csak helyjegy kell. Örvendezek, hogy fasza, óránként ícé miskolcra, szuper, lehet két órával tovább aludni. Rakom oda a néninek a 130-at a helyjegyre, erre megszólal, hogy kevés. Mert 520. Gondoltam: anyád. De szegény nem tehet róla. Tehát mivel reggel ícén kívül semmise, faszán 1040 froncsival több a napi költség. És mindez bérlet mellett. De a mai pesti kiruccanás helyjegye is 520. Tehát a máv bekaphattya. De nagyon.


Magyarul rohadjon meg az összes befőttjük!!!

Meló és babázás

Annyi munka van, hogy még, és az elhanyagolható dolgok közül manapság a blogírás az, ami marad elfele. Az ok az, hogy mikor hazaérek, inkább babázás van, amikor pedig letesszük Bodzát, akkor meló, vagy aluszka. De most amíg Bodza esz -én meg szüneteltetem a melót- van idő írni. Ezeret.

 

Például kedden apa (azaz én) és Laczik kolléga elutaz az fene nagy Budapestre, gépjárművet vásárolni a családnak (azaz nekünk). Mivel a kiskocsi, ahogy írtam korábban, már szétszerelve hever valahol. És újat kék venni, ami már ki is néződött, Laci kipróbálta, én meg bízom benne, szóval kedden irány Darány, vagyis a Könyves Kálmán körút.

 

És ha ma jár erre valaki, és kompetens a témában, akkor idebiggyeszthetné, hogy a %u201Eközkézen forgó%u201D régi 1:10000-es katonai térképek szintvonalai m.A.f.-ben, vagy m.B.f.-ben vannak, mert jelen pillanatban ez az, amitől kiver a víz. Mivel csak térképrészleteket kaptam, és fontos lenne elégge ezen információ agyamba kerülése. Mert szerintem nemtudom, hogy melyik a kettő közül. Az biztos, hogy az egyik!!!

 

Szóval várom a segítséget, ha érkez.

Ja, és Bodza nő, mint a gomba, már 4320 grammot nyom. Büszke vagyok baromira!!!