Rövid leszek!!!
Itthon van az egész család!!!
Velem meg nyulat lehet fogatni. Bodza alusz, Noémi pedig ebédel. Szuper az egész!
Rövid leszek!!!
Itthon van az egész család!!!
Velem meg nyulat lehet fogatni. Bodza alusz, Noémi pedig ebédel. Szuper az egész!
Gondolkodtam azon, hogy ma este mit kellenecsinálnom. Eldöntöttem, hogy folytatom a tegnapi estét. Vettem sört, almapálinka Robeszéktól van, tehát adott minden. Rendeltem egy bolognais pizzát, és töltöttem le evörlásztot, hogy majd jól meghallgatom. Két albumra akadtam rá, és akkora, hogy beszarsz! Mert egy repper csávó utólag baszottul tud gitárzenét, olyan amerikai blúzost!!!
Hosszú volt a vonatút. Egy kedves házaspárral és a kisgyerekükkel, meg a vonaton szerzett újdonsült háverjával, egy házaspárral, és egy balatoni bácsival ültem egy fülkében, mert az ícére nem volt helyjegy, csak délután kettőre kaptam volna. A cigány házaspár az elején dühöngött, mert egy eladás során nagyon átbaszta őket a vevő, ugyanis kicserélte a pénzköteget, amit az apuka előzőleg betett a zsebébe, és ezresek helyett kétszázasok voltak benne. Vicces egy dolog lehetett kétszázezer helyett negyvenet markolni. Vagyis 41800-at. Mindegy. De a lényeg, hogy hazaértem.
A tegnapi nap pedig: SzuperApu>-val tegnap elmentünk megünnepelni szépen könnyedén nagybácsiságát, és az én apaságomat, ami persze ugyanazon hölgyemény (Bodza) miatt következett be. Megnéztük magunknak a Tandemet. Jó hely, meg kell hagyni. A sör olcsó, és azon gondolkodsz, hogy ki kicsoda lehet, meg kinek van kint a blogja!. (Staroprament toltunk.) Majd Laci telefonált, hogy menjünk hozzájuk öt körül. És akkor elkezdődött, amire nem számítottam. Beittunk erőst! (Egyébként meg most telefonált, hogy mi a flickr cím, mert a család nézegetné Bodzát otthon.) Elvilliztünk a Habárba, ahonnan nemtom, hogy mikor keveredtünk haza, gyalog. Még mentünk, vettünk kaját, éjjeliztünk, és lefeküdtünk aludni.
Miután meg hazaértem a kórházból, kislattyogtam a teraszra elszívni egy cigit, és meglepődve konstatáltam, hogy a varjak a temetőből egy kurva kár nélkül mennek hazafele, a Sóstói úti Kórház irányába! Érdekes!
És már csak két nap, és hozom haza a csajokat!!!
Jelen pillanatban kedves szüleim a szomszéd házaspárnál ülnek, és bűvölik az internetet! Nézik az unokájukat!
Elképzelem a szituációt, és tetszik. Én mondtam, hogy bele kell szokni a mai modern világba. Édesapám példáül ma világosított fel arról, hogy van már ímél címe! És küldhetek neki ímélt, mert bent a munkahelyén meg tudja nézni! Ami megintcsak jó.
Szóval fejlődünk, kéremszépen, fejlődünk!!!
Ma délben Gyuri kollégával kivonultunk ebédelni. Mindketten fél adag bolognait ettünk. Ebéd közben telefonált kis feleségem, hogy már a szülőszobán van, megfigyelés alatt. 20 perc múlva pedig azért, mert fájásgyorsítót kötöttek be.
Gyuri felajánlotta, hogy hazahoz a kocsinkig, ami nem kis távolság a miskolci vízügytől a nyíregyházi vasútállomásig. Rohanás be, akkor már a sürgősségin, onnan fel a szülészetre.
A műtőssegéd gyerek nem talált meg, mert ezer telefon volt, lemerülő telefonnal, konnektorról konnektorra mászkáltam, így nem voltam ott, de
16 óra 5 perckkor megszületett a kislányunk, Bodza, 49 cm-rel és 3200 grammal. Mindketten jól vannak!!!
Én meg örömködök itthon!!!
Nem szokik itt kép lenni, de a rendkívüli helyzetre, meg a Jégbüfére való tekintettel most van.
Forrás az index
(Klikkrá, úgy nagyobb!)
A Síp utca és a Dob utca sarkán van egy épület, aminek a falán van egy emléktábla. Pontosan nem emlékszem rá, hogy mi áll rajta, de körülbelül az, hogy e házban élt és írt ettől eddig Szilvási Lajos.
Ott írta az Albérlet a Síp utcában-t. Ami egy igen jó könyv. Tessék elolvasni.
Szóval eddig is volt szó a Síp utcáról, meg a VII. kerületről könyvlapokon. Most meg jól belemászik a történelemkönyvekbe is!
És ez mind azért van, mert az emberek hülyék.
Csak így, egyszerűen.
Történt sokminden péntek óta. Pléhátul sütöttem fasza hamis krémest, ízlett mindenkinek eléggé. Letöröltem az ablakpárkányokat meleg mosószeres vízzel. Noémi kivasalta a babaruhák nagy részét, és ma anyósoméknál ebédeltünk.
A babaruhák kapcsán merült fel az, hogy lehet, hogy a Benedek mégsem klappol, mivel manapság annyi Benedek születik, hogy még. Habár fene tudja. Szerintem nemtom. Noémi egyik haverjának nmost született kisfia, aki Benedek. Mindenki lelövi az összes elképzelésemet. A lánynév, ami benne maradt a kiskosárban, Bodza lett, ami szép és jó, de van Bodza ismerős. Sebaj. Először Hangára gondoltam, de én a fiúneves vagyok, tehát a lánynév Noémié. Egyébként pedig Annáéknál Hanga lett a pici, tehát ez is ki lett lőve.
Igazándiból a lánynév stabil még most is, a doki szerint is kislány, tehát Bodza elvileg adott.
De kell egy tartalék fiú név, ami több, mint fél éve a Benedek, de most meginogtam, mert nem akarom, hogy ha kisfiú lesz mégis, legyen még vagy hat Benedek az osztályban. De talán nem lesz.
Ez alatt a pár nap alatt meg már minek változtatni.
Tehát Bodza, vagy Benedek!
Hozzászólások