szombati…
Egyedül maradtam az irodában, mint a kisujjam. A hűtőben meg vár a szombati sztrapacska, amit meg kellene enni, de valamiért nem vagyok éhes. A sütiből is csak Zoltán kolléga evett, pedig nekem is ízlik, csak a neméhség is nagy úr. És tegnap délután óta körülbelül 3 és fél óra megszakítással a compúter előtt ülök, és rajzolok ezerrel, és csodák csodájára kedvem is van hozzá. Valószínűleg az anyagi vonzata miatt. De félretéve a tréfát mindig szerettem rajzolni, habár kézzel jobban. Mert akkor az ember fia jól összemocskolhatja magát a csőtollal, ami folyik, mert örökölt, és szar, de még lehet vele rajzolni, ha szerencséd van, nemcsak pacákat, És ott lehet igazából pengét használni, nem úgy, mint a monitoron, mert azt csak jól összekarcolja. És lehet közben a Petőfin hallgatni az éjszakai műsort, ahol mondjuk bárzongorista öregekkel beszélgetnek, és betelefonálnak kedves öreg nénik, akik elmesélik, hogy a Jóska bácsi muzsikált akkor 38-ba, maikor a férjével először randevúztak a pesti nemtom milyen kávéházban. És az jó. Vagy jó volt. Mert ilyen rajzolás nem lesz többet, olyan kávéházakba se fogok eljutni, ahogy eddig se, mert már nincsenek.
Most más miatt szép az élet!!! De valami mindig csak történik, ami kicsit lelombozza az embert. Szóval a lényeg az, hogy mosolyogva tusozzuk össze magunkat, és akkor minden szuper. Nekem legalábbis.
0 Responses to “sztrapacska”